Ugrás a tartalomra

Havi 45 ezerről 60 ezer forintra emelkedett az Olimpiai Reménységek Program ösztöndíja

minap.hu/Miskolc TV
Utoljára módosítva
2019. október 02. szerda 09:17
Újabb sportolók csatlakoztak a Miskolci Olimpiai Reménységek Programhoz, és emelkedett a támogatás összege is. 
Fotók: Végh Csaba

A miskolci sporttehetségek támogatására, a jövőbeni sikerek elősegítése érdekében jött létre egy évvel ezelőtt a Miskolci Olimpiai Reménységek Program. A Magyar Olimpiai Bizottság és Miskolc Város Sportjáért Közalapítvány által támogatott Miskolci Olimpiai Reménységek Program egy évvel ezelőtt indult, és akkor hét sportág tíz képviselője kapott nemzetközi porondon elért sikerei okán támogatást. A 2019-ben három új taggal bővülő program célja változatlan, a legtehetségesebb miskolci sportolók városban tartása, felkészülésük biztosítása – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón. 

- A közösség építéséhez mindig kellenek vezéralakok és példaképek, akik követendő mintát nyújtanak a többségnek, és akikre büszkék lehetnek a miskolciak. Azt gondolom, az itt ülő sportolók, fiatalok, büszkeségeink – fogalmazott Alakszai Zoltán jegyző. A MORP ezeknek a fiatal sportolóknak nyújt segítséget, akik között ott lehet talán, Repka Attila után, Miskolc következő olimpiai érmese. Korábban a jobb feltételek miatt több tehetség is főként a fővárosban folytatta Miskolcon szárba szökkenő sportkarrierét, ezen a gyakorlaton kíván változtatni, a mentori támogatást megtartva, de emelkedő támogatási összeggel a program. 

– A Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. 1 millió forintos támogatásának köszönhetően az eddigi 45 ezer forintos havi ösztöndíjat 2019 szeptemberétől 2020 augusztusáig 60 ezer forint/hóra emeltük. Továbbra is számíthatnak sportolóink a Decathlon Áruházak évi egyszeri 60 ezer forintos vásárlási utalványára. Mentori szolgáltatásunk alapján, az igények felmérése után dietetikus és sportpszichológus közreműködésével is segítjük a MORP-tagokat. A Miskolci Fürdők Kft. térítésmentes sportegészségügyi szolgáltatásokkal, a Miskolci Sportcentrum Kft. pedig az általa üzemeltetett létesítmények (Kemény Dénes Városi Sportuszoda, Diósgyőri Tanuszoda, Miskolci Atlétikai Centrum) ingyenes használatával igyekszik hozzájárulni a sikerekhez. – tájékoztatott Rakaczki Zoltán sportért felelős polgármesteri biztos.

A MORP résztvevői a havonta folyósított ösztöndíj mellett mentori szolgáltatásban, a Decathlon szponzori támogatásában, valamint városi sportlétesítmények (uszoda, konditerem, atlétikai centrum) díjmentes használatában részesülnek.

A MORP új tagjai:

Bacsa Fanni atléta, a Miskolci Sportiskola versenyzője. Fanni fő száma a 100 méteres gátfutás, mellette rendszeresen versenyez távolugrásban. 2017-ben az EYOF-on, 2018-ban az Ifjúsági Olimpián képviselte hazánkat és városunkat, 2018-ban ifjúsági Eb 8. helyen végzett, idén júniusban egyéni csúcsot futott a mannheimi Junioren Gálán.

Bodonyi András, a Diósgyőri Kajak-Kenu Sport Club versenyzője. András idén igazolt vissza miskolci nevelő egyesületéhez, kenu-1500 méteren felnőtt országos bajnok, indult az idei szegedi olimpiai kvalifikációs vb-n, ahol a B-döntőben szerepelve összesített 14. helyen végzett.

Tóth Apor cselgáncsozó, az MVSC sportolója. Apor idén a felnőtt magyar bajnokságon a 3. helyen végzett, korosztályos eredményei közül kiemelkedik junior Eb 3., ifjúsági Eb 3. és ifjúsági vb 7. helyezése.  Tóth Apor nem volt jelen az eseményen, mert válogatott edzőtáborba utazott. Az oklevelet és ajándékokat edzője, Bartha Ákos vette át.

Gyurkota Józsefet is köszöntötték

Az eseményre meghívást kapott Gyurkota József, akinek Alakszai Zoltán és Rakaczki Zoltán a város és a közalapítvány ajándékát nyújtotta át. A paralimpikon számos nemzetközi versenyen képviselte hazánkat és Miskolcot. BC4 páros kategóriában Európa-bajnoki címet, világbajnoki ezüstérmet, világkupa aranyérmet is nyert, de eredményei közül paralimpiai szereplései emelkednek ki. 2004-ben, az athéni paralimpián a magyar boccia sport először szerzett lehetőséget az indulásra, ahol a Béres Dezső, Gyurkota József alkotta páros szinte napra pontosan 15 éve bronzérmet nyert. 2008-ban a pekingi paralimpián egyéniben 15., Béres Dezsővel párosban a hetedik helyen zárt.

– Gyurkota József eredményei, sport iránti elkötelezettsége kiváló példa lehet napjaink olimpiai reménységeink, a fiataloknak és Miskolc lakosságának – hangzott el a rendezvényen.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!