Ugrás a tartalomra

Helyfoglaló: a Torz lett a MIKOM-díjas

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. április 18. vasárnap 11:56
A zenekar a minap.hu-n zajlott közönségszavazáson nagy csatát vívott a Tisztakosz nevű formációval, a megmérettetésből viszont végül a Torz jött ki győztesen.
A Torz Zenekar és M-Kiss Judit, a Miskolc Televízió főszerkesztő-helyettese. Fotó: Juhász Ákos

A Torz lett a MIKOM-díjas zenekar a szombaton megrendezett miskolci Helyfoglalón. A díjat M-Kiss Judit, a Miskolc Televízió főszerkesztő-helyettese adta át a formációnak. 

Torz zenei irányvonalát tekintve rock/metal zenekar. 2019 márciusában alakultak Miskolcon. Első formátumban két gitár, basszusgitár, dob felállásban, majd ehhez a formátumhoz csatlakozott az énekes. Még ebben az évben nyáron történt egy gitáros csere a zenekar bemutatkozó koncertje előtt nem sokkal. Ugyanebben az évben ősszel a zenekar létszáma ötről négyre csökkent. 2020 őszén jelent meg az első dalunk demó változata Példakép címen. Jelenleg is több demón és új dalon dolgoznak. Tervekben szerepel, hogy szeretnének ismertebb rock zenekarok előtt fellépni, kisebb nagyobb fesztiválokon zenélni és természetesen a lemezkészítés is.

Jelenlegi tagok: Kocsis Tamás (ének), Ruszkai Richárd (gitár, háttérének), Gál Dániel (bass) Pittelka Attila (dob)

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Öröm a Zene országos verseny-sorozat miskolci állomásának eseményeit a Miskolc TV és a minap.hu élőben közvetítette, a több mint nyolcórás műsorfolyam nagy népszerűségnek örvendett, ami nem csoda: a megmérettetésen fellépő zenekarok produkcióit a járványhelyzet miatt nem lehetett a helyszínen megtekinteni.

A MIKOM-díj átadásának pillanata. Fotó: Juhász Ákos


A negyedik alkalommal megrendezett a Helyfoglaló tehetségkutatón az előzetes válogatást követően 12 amatőr zenekar mutatkozhat be a Helynekem színpadán: az Our Last Drop, a Torz, a Tisztakosz, a Collisborn, az Absuloth, a D/Scord, Paliék, az Arrange Service, a Március, Gedeon András, a Steelo, és a Bring Me Green. 

A zenekarok egy-egy 15 perces minikoncerttel mutatkozhattak be a szakmai zsűri előtt, melyben idén Andrásik Remo, az Öröm a Zene program vezetője, Kovács Ákos Dadan könnyűzenei menedzser, Károly Tamás producer, Fekete Szilárd a Rotor dobosa és Nahaj Péter, a Sky Fanatic zenekar frontembere foglalt helyet.

A verseny közvetítése facebook-oldalunkon visszanézhető.

Juhász Ákos képgalériája


A Helyfoglalóról jövő héten csütörtökön, Promenád című műsorunkban bővebb összefoglalóval is jelentkezünk.

 

A Helyfoglaló Miskolc eredményei:

1. hely: Arrange Service
2. hely: Paliék
3. hely: Our Last Drop
Rotor/Fekete Szilárd felajánlás egy rotor ajándékcsomag: A Torz énekese - KocsisTamás
Kocsonyafesztivál gázsis fellépés /kiemelkedő idősávaban/: az 1.-2.-3. helyezett.
A Miskolci Kulturális Központ felajánlása: fellépési lehetőség egy városi rendezvényen - Paliék zkr.
A Helynekem felajánlása: 10 fős video disco belépő, szabadon választott koncertre belépő a zkr. részére - Bring Me Green
Előzenekari fellépés a Helynekemben: Gedeon A.
Rocinform.hu bemutetkozási lehetőség:  Bring Me Green
Music Média Magazin bemutatkozási lehetőség: 1. helyezett
Sky Fanatic ajándékcsomagok: Steelo/Vígh Roland, Gedeon A.
Rádió M bemutatkozási lehetőség: Arrange Service
HangArt stúdió 10 óra stúdióidő: Steelo
Boon.hu bemutatkozási lehetőség: 1. helyezett
ÖRÖM A ZENE - Újfalusi Gábor díjat kapott kiemelkedő zenei tehetségéért: Bundzik Lénárd vibrafon - Arrange Service.
MIKOM  közönség díj: Torz zenekar

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!