Ugrás a tartalomra

Hétszeres lett a rezsijük, a kormány válaszra sem méltatta az 1600 fogyatékkal élőt ellátó egyesületet

Létrehozva
1600 fogyatékossággal élő ember ellátása és 200 dolgozó megélhetése kerülhet veszélybe, miután 20 millióról 135 millióra nőtt a Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesületének rezsiszámlája - számolt be a 24.hu. 

Az egyesület elnöke szerint ezt nem tudják kifizetni. Több minisztériumtól is kértek segítséget, de eddig még választ sem kaptak.

– Családként élünk itt, nagyon kár lenne, ha ezt a családi rendszert felbontanák – mondta az RTL Híradójának Mészárosné Kovács Rita, a Kaposvári Napsugár Integrált Szociális Intézmény lakója és dolgozója. Az otthonban 24 bentlakó és 40 bejáró fogyatékossággal élő embert látnak el, már ameddig nyitva maradhatnak.

Mészárosné szerint neki és a társainak is nagyon nagy problémát okozna, ha az intézmény bezárna, mert sem családi, sem egyéb területen nem tudják megoldani a saját ellátásukat és lakhatásukat. „A másik az, hogy a munkahelyünk is itt van, annak a segítségével tudjuk magunkat fenntartani” – tette hozzá.

Ez az egyik intézmény a 24-ből, amelyet a Mozgássérültek Somogy Megyei Egyesülete üzemeltet. Összesen 1600 embert látnak el: mozgássérülteket, vakokat, siketeket és halmozottan fogyatékos embereket, nemcsak a megyéből, hanem az egész országból. Eddig összesen évi 20 millió forint volt a rezsiszámlájuk, de a szigorítás után ők is kiestek a rezsicsökkentéssel védettek köréből, és mint Hegedűs Lajos, az egyesület elnöke elmondta, „az idei árajánlatok alapján a gáz- és a villamosenergia, valamit a távfűtés – mert egy intézményben van távfűtés – költsége meghaladja a 135 millió forintot, amit egy civilszervezet nem tud kigazdálkodni”.

Az egyesület költségvetésének 15 százalékát a betegek fizetik, 65 százalékát az állam adja, a fennmaradó 20 százalékot adományokból gyűjtik össze. Miután ez utóbbi bevétel bizonytalan, a sérült emberek pedig nem tudnak többet fizetni, így az államtól várnak segítséget, de eddig nem jártak sikerrel.

- Megkerestük a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárt, a miniszterelnök társadalmi kapcsolatokért felelős tanácsadóját, miniszteri megbízottat, megkerestük a Belügyminisztériumot, az energetikai ellátásért felelős minisztériumot, sehonnan semmilyen választ, nemcsak választ, hanem még csak ígéretet sem kaptunk – mondta Hegedűs.

Az RTL Híradó is kereste a kormányt az ügyben, de választ ők sem kaptak - zárul a 24.hu cikke

(Borítóképünk illusztráció. Fotó: pixabay.com)

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.