Ugrás a tartalomra

Hetvenkilenc milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre idén innovációs pályázatokra

Létrehozva
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot, amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll.
Kép
Fotó: Schaeffler Group

Ennek a programnak a megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája, melynek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint, Magyarország jövőképességének kulcsa a gazdaság digitalizálása, az egészséges élet erősítése, valamint a zöld átállás. E cél támogatására 35 milliárd forint áll rendelkezésre a ma megjelent Programstratégiában.
Mint írják, az innovációk eredményességét segíti továbbá, hogy a pályázatokban elvárásként jelenik meg az árbevétel termelés, valamint a kifejlesztett innovációk szabadalma. A projektek megvalósítási időszakát az új pályázati kiírás feszesebbé teszi, és meghatározó szerephez jut a projektek folyamatos szakmai támogatása, amit az újonnan felálló Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) lát majd el.

A tájékoztatás szerint a Programstratégia kiemelt figyelmet fordít egyrészt a gyors növekedésre képes és jelentős hazai hozzáadott értéket felmutató társaságok, az úgynevezett spin-offok támogatására, másrészt az iparjogvédelmi aktivitás erősítésére, és a nemzetközi pályázatokban való eredményes részvételre.

A Magyar Kutatási Hálózat nemzetköziesítését szolgálja az 5 milliárd forintból megvalósuló Élvonal Plusz pályázat, amelynek célja a kiváló magyar és külföldi kutatók Magyarországra vonzása - hangsúlyozza a közlemény, hozzátéve, hogy tovább folytatódnak a kutatói életpályát segítő programok: a kutatásokat kiválósági alapon támogató OTKA 13,5 milliárd forintos keretösszeggel, valamint a kutatói utánpótlást célzó Új Nemzeti Kiválósági Program 3,5 milliárd forintos és a Kooperatív Doktori Program közel 5,1 milliárd forintos keretösszeggel.

A Programstratégia 2023. évi pályázati konstrukciói a Neumann János Program három kulcsszava köré szerveződnek. Első az asszociáció, ami az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolását jelenti. Második a hatás, azaz a kutatás és innováció gazdasági, társadalmi és intellektuális eredményt váltson ki. Harmadik a mérés, ami a támogatásokban megfelelő eredménymutatók folyamatos és megbízható mérését  jelenti - olvasható a közleményben.
Mint írják, ilyen eredménymutatók lehetnek többek között a minőségi publikációk, jövedelemtermelő szabadalmak, termék vagy árbevétel. A stratégiában foglalt célok megvalósulása elősegíti a magas hozzáadott értékű hazai munkahelyek létrejöttét, a magyar családok életszínvonalának növekedését.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi Programstratégiája és a Neumann János Program részletei a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) honlapján, a www.nkfih.gov.hu weboldalon érhetők el - áll az összegzésben. (MTI)

Ez is érdekelhet

Megtudtuk, miért nem indult el mindenhol a főtésszolgáltatás Miskolcon
Miskolc
Hiába kezdődött meg a fűtésszezon, a MIHŐ Kft. mégsem tudta mindenhol elindítani a fűtésszolgáltatást a társasházi korszerűsítések elhúzódása miatt.
Képgaléria
Miskolci Táncgála II.
Miskolc ismét a tánc fővárosává vált
MiskolcSportKultúra
Újra megtelt zenével, tánccal és szépséggel október 17-én, szombaton a Generali Aréna, hiszen tizenhárom év után ismét Miskolcon rendezték meg a Formációs Magyar Bajnokságot, amit a látványos Miskolci Táncgála követett.
Diósgyőri Piknik a mese, a játék és a városrész szelleme jegyében
MiskolcKultúraSzabadidő
Szombaton megtelt élettel a II. János Pál pápa tér és a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóház. A meséé és a közösségi játékoké volt a főszerep a Diósgyőri Pikniken, ahol a városrészhez kapcsolódó helytörténeti érdekességeket is hallhattak az érdeklődők.
Csak ötvennyolc perc kellett a vendégeknek
MiskolcSport
Röplabda: megkezdődött a TippmixPro férfi Extraliga őszi szezonja.