A hős mögötti hős: a Lehoczki-sztori

Mancsot szokás ismerni. Egy hős. A miskolci Spider mentőcsoport egykori keresőkutyája akkor vált nemzetközileg is híressé, amikor egy hároméves kislányt mentettek ki a segítségével a romok alól, miután már 82 órája tartózkodott ott az izmiti földrengést követően. A legendás kutya szobrot is kapott Miskolcon. Azóta a köznyelvbe is beivódott a neve az olyan mondatok miatt, minthogy „találkozunk a Mancsnál?”. Lehoczki Lászlóról, aki a Spider Miskolci Speciális és Felderítő Mentőcsoport vezetője, kevesebbet hallani, és még szobrot sem kapott emeltek a tiszteletére. A vele készült beszélgetésből kiderül, miért jutottam arra a következtetésre, hogy szükségszerű lenne pótolni ezt a hiányosságot. Kezdjük ott, hogyan néz ki egy hivatásos hős egy napja.

- Jelenleg a Miskolci Polgármesteri Hivatalnál dolgozom, főként fiatalok számára tartok előadásokat baleset- és bűnmegelőzés témakörökben, igyekszem felhívni a figyelmüket az önkéntesség fontosságára. Emellett persze a speciális mentés a fő tevékenységem, az utóbbi időben is több riasztás érkezett – mesél Lehoczki László, aki könyvet is ír. A Mancs történetét elbeszélő második köteten dolgozik jelenleg, bár bevallása szerint ez többnyire a legutolsó helyre szorul a feladatai között.

- Mióta hazaértünk a legutóbbi, törökországi mentésből, nem igazán volt nyugalmam. Rengeteg előadást és könyvbemutatót tartok. Ahová tudok, elmegyek, mert szeretném, hogy az emberek megismerjék a munkát, amivel foglalkozom.

Az iskolákban meglepően érett, lényeglátó kérdésekkel találkozik.

- Azt tapasztalom, hogy a mai gyerekek igen fogékonyak. Érdekli őket a mentés folyamata, az emberi munka, de természetesen a kutyákra is rendkívül kíváncsiak. Egyébként is képben vannak, mivel a negyedikes könyvben olvasni lehet Kántorról és Mancsról is – világosít fel Lehoczki László, aki ismerősei révén értesült arról, hogy a munkája a tananyag része lett. 
- Lelkendeztek, hogy a gyermekük osztálya Mancsból írt felmérőt, ami szinte mindenkinek ötös lett.

Újjászületés

Mostani társa, Hope (magyarul Remény) egy hatéves németjuhász, aki nem véletlenül kapta a nevét. Benne Mancs reinkarnációját látja a gazdi.

- A saját kutyám családtag, így mindennapi kapcsolatunk van egymással, szimbiózisban élünk. Oktatni azokat a kutyákat szoktam, akik a csapatba újonnan érkeztek, illetve még nem ért véget a betanulási időszakuk. Ez jellemzően másfél év az én módszeremmel, ezt követően tanítani úgymond már nem kell a kutyát, innentől a rutinszerzésen van a hangsúly. Ez történik jelenleg Hope esetében is, akit nem tartok rosszabb képességűnek, mint Mancs volt: az egyénisége, szelleme, tudása is hasonlít, Mancsnál azonban sokkal korábban megvoltak már azok a vízválasztó mentések, amelyek során a tapasztalatát is szerezte.
A tehetség már korán megcsillan egy kutyánál.

- Vannak feladatok, amiket elvégeztetünk a tízhetes kölykökkel, ezek közül némelyiket csak a megfelelő ösztön segítségével lehet megoldani. Hope ugyanolyan jegyeket mutatott már ekkor is, mint Mancs a tesztek során. Ezért kapta a nevét: ő az új reménység.

Lehoczki László a kutyás mentést két kistestű terrierrel kezdte.

- Erős és Csöpi voltak azok, akikkel megalapoztam annak idején a mentőtevékenységet. A termetük miatt sokan viccelődtek, hogy miért hörcsögökkel dolgozom, és nem kutyákkal. Már akkor eldöntöttem, hogy a következő egy németjuhász lesz. A csapaton belül volt egy kiváló nyomozó képességű eb, Ahmed. Az ő kölyke lett Mancs. Közte és Hope között volt még Radar, Sumák, meg egy golden retriver, aki az IQ nevet kapta; ő is sok bevetésre kísért el. Ha munkakutyát szeretnénk képezni, figyelembe kell venni, hogy nagyjából húsz százalék az, amit az őseitől örököl a tulajdonságok közül az állat, a maradék nyolcvan százalék a tanulásnak köszönhető. A gazdának tehát a fajtákhoz fűzött esztétikai igényeket kell elsősorban felmérnie. Magyarul, ki kell választania, milyen kinézetű kutyával lenne elégedett.

Ezután jön a „terepszemle”.

- Hope esetében többször elmentem megfigyelni az almot, hogyan játszanak, melyik kölyök mennyire domináns, kínérzékeny vagy figyelmes. Vannak egyedi tulajdonságok ugyanis, amiket lehet tovább csiszolni, de az alap, hogy egészséges legyen a kutya. Egyébként az a jó, ha a kutya választ. Mancs esetében így történt. Produkálta magát nekem, majd beült a kocsimba, és onnan már nem volt hajlandó kiszállni. Mintha már az én kutyám lett volna eleve.

Az eltérő öregedési idő miatt, aki kutyákkal foglalkozik, annak rendre szembe kell néznie azzal, hogy elveszíti a társát. Erre orvosság nincs.

- Az egyetlen módszer, amivel csillapítani lehet az ebből eredendő fájdalmon, az egy kiskutya. Hope jelenleg hat éves, lassan szeretném, ha továbbörökítené a génjeit, hogy legyen egy „szakmai” utódja, aki vele nevelkedik, mellette sajátítja el a mentést. Az idős kutyát a fiatal motiválja, egyszerűen tovább él. Fordítva is fontos a hatás: a fiatalt komolyítja az idősebb példakép. Irigy, mint a kutya, szokták mondani. Nem véletlen, a kicsi mohón áhítja a nagy tudását. Ezzel a módszerrel lehet másfél évre lecsökkenteni az amúgy három évig tartó kiképzést. 

A mentőkutya, mint a versenyló, futva pusztul el Lehoczki László szerint.

- Ha nyugdíjaznánk őket, az lenne a végzetük. Az utolsó percig használjuk őket, persze a fizikai állapotuknak megfelelő munkát adva nekik. Mancsot, amikor tizenharmadik éves volt, már szó szerint be kellett tenni a csónakba, de a szaglása még akkor is kincset ért.

Keresőkutya

A kutyás mentésnek több ágazata van.
- A mentőkutya nem szerencsés szóösszetétel. Az ember végzi a mentést. A kutya keres. Egy eltűnt személy esetében ruházatról lehet szagot rögzíteni, és indítani a kutyát. A talajon hagyott molekulák alapján keresi meg a célszemélyt. Ha az eltűnés után eltelt már néhány nap, vagy nem megfelelőek az időjárási viszonyok, megsemmisül a nyom, akkor jön a terület kutatás. Ennek a legfontosabb része, hogy megfelelő mennyiségű adatot gyűjtsünk. Milyen szokásai voltak például az illetőnek, hol lakott régebben, mihez kötődött. Egyszer egy idős, demens bácsi kiszökött az őt gondozó intézetből, és elment megetetni a negyven éve elpusztult lovát. Az ilyen kutatást emberi lánccal is lehet végezni, de egy kutya, ami az orrával „lát”, száz emberrel is felér. A következő típus a romkeresés. A kutya azt is meg tudja állapítani szag alapján, hogy élő, vagy már halott személy nyomára bukkant. Ez fontos például földrengések esetében, így tudunk sorrendet felállítani: első a mentés, azután az elhunytakkal foglalkozunk.

Lehoczki László szerint a kutya orránál jobb műszert nem találtak ki.

- A legutóbbi, törökországi mentés során is volt, hogy a kutya olyan helyen jelzett túlélőt, amit már más csapatok átkutattak. A kutya nagy területű keresést végez, aztán már a műszerrel lehet pontosítani.

Lehoczki László arról is mesélt, hogyan képesek a kutyák külön jelezni az elhunytat és a még élő embert.

- Ez nem tanulás kérdése. Figyelni kell a kutya reakcióit. Nézzük meg, hogyan reagál az ember arra, ha például gázszagot érez. A gáz egy életellenes anyag, ennek megfelelően viszonyulunk hozzá. A kutya is így van, ha a halál jeleit észleli: hátra csapja a fülét, vagy épp megrázza magát. Ezeket az ösztönöket teszteljük, majd fejlesztjük tovább különböző terepeken: gazos, erdős részen, törmelékkel teli romos helyszínen, vagy épp vízen.

Vízválasztó mentés

Hope esetében a mostani, török-szír mentés volt az első igazán nagy, éles vizsga.

- Idehaza már számtalan bevetése volt, főleg a vízi keresésnél jeleskedett, ami nehéz feladat, mert molekuláris szaglásra van szükség. Mancs esetében Kairó volt hasonló megmérettetés, ő akkor másfél éves volt. Hetvenként elhunytat talált meg, ott tudtam megfigyelni, hogy mit milyen technikával jelez a kutya. Mancs alapozta meg a külföldi mentést. Nevezhetném történelmi feladatnak is. Hope-nak is tudok olvasni a jelzéseiből a török bevetés óta. Két kistestű és két nagyobb kutyát vittünk ki. Mindegyikük jól vizsgázott. A kutyákat arrafelé tisztátalan állatnak tartják. A magyar keresőkutyák már talán kivételnek számítanak valamelyest.

Lehoczki László szerint sokszor nem is maga a mentés a nehéz, hanem eljutni egy-egy kárhelyre.

- Az idővel futunk versenyt. Ha egy repülőút húsz óra, kevés idő marad a szervezésre, hiszen minden órával csökken a túlélési esélye azoknak, akiket szeretnénk megmenteni. Emellett a hely adottsági is nehezítő körülményt jelenthetnek: az extrém időjárási körülmények között nehezebb a nyomot is megtalálni a kutyáknak. Persze voltak olyan bevetések, amik számunkra is veszélyesek voltak. Kolumbiában a katonaság kísért minket. Figyelmeztettek, hogy ne maradjunk le tőlük, mert elrabolhatnak minket. Mi itt még próbáltuk elviccelni a dolog élét, és azt válaszoltuk, hogy majd váltságdíjért visszaadnak a családunknak. Nem volt jó humor, kiderült, a szervkereskedők miatt kell aggódni. Onnantól kezdve sántítva közlekedtünk, hogy alkalmatlan donornak tűnjünk. Az utórengések is problémát jelenthetnek. Bizonyos helyeket feltárva gyakran imádkozunk, hogy csak most ne történjen semmi. Volt, hogy összeomlott az épület, amiben épp a mentést végeztük. Akkor megkérdeztük magunktól, hogy mit keresünk itt? Tényleg meghalni jöttünk? Aztán újra hívnak minket, és akkor ismét elindulunk. Már nem tudnánk nyugodtan ülni, ha tudjuk, hogy segíthetnénk is.