Ugrás a tartalomra

„A hosszú élet titka a hit, a szeretet, és a jóság”

Létrehozva
Kilencvenötödik születésnapja alkalmából, otthonában köszöntötte Móré Róbertnét a miniszterelnök által küldött emléklappal és a miskolci polgármesteri hivatal nevében virágcsokorral Szarka Dénes, a Velünk a Város önkormányzati képviselője.
Kép
Fotók: Mocsári László

A kilencvenöt évesen is energiabomba Erzsike néni láthatóan, és a saját elmondása szerint is nagyon jól van, csak a lábai fájnak egy kicsit, de minthogy gyógyszert soha életében nem szedett, inkább elviseli ezt a fájdalmat is. 

Kép

Erzsike néni már izgatottan, nagy szeretettel és vidáman várta a köszöntésére érkezőket, akiket tortával, süteménnyel, pogácsával és alkoholmentes pezsgővel kínált. Őt ugyanis az élteti, ha mindig történik vele valami. Szereti a társaságot, szeret beszélgetni, vásárolni. Olyannyira, hogy az egyik szobájának bútorait nemrég cserélte újra. A minap pedig három új blúzzal is gyarapította ruhatárát.  

Kép

Erzsike néni reggelente kávéval és újságolvasással kezdi napjait. Utána mos, főz, takarít. Nem engedi, hogy helyette más végezze el a házimunkát, mert szerinte ennyi mozgásra szüksége van. 

Kép

Erzsike néni szerint a hosszú élet titka a hit, a szeretet, és a jóság.

– Szeretni kell az embereket, és mindenkivel jónak kell lenni – árulta el. Az életéről szólva elmondta, nem voltak soha gazdagok, de mindig megvolt mindenük, és azt még nagyon fiatalon elhatározta, hogy lányának és fiának diplomát kell szereznie. A beszélgetés alatt többször elmondta, hogy boldog és bízik abban, hogy öt év múlva ismét felköszöntik majd a születésnapján.

Ez is érdekelhet

Zöldfalat adtak át a Fényi gimnáziumban
MiskolcOktatásKörnyezet
A zöldfal a tavaly decemberben Kassán, a Via Carpatia EGTC által megrendezett, diákoknak szóló verseny, az EcoChallenge verseny „nyereménye” volt.
A világ egyik legrangosabb gasztronómiai versenyére Miskolcon készül a magyar válogatott
MiskolcVilágGasztroSzabadidő
A magyar nemzeti cukrász- és szakácsválogatott szeptember 21-én és 22-én Miskolcon tartja versenyszimulációs főzését a világ egyik legelismertebb gasztronómiai megmérettetésére.
Képgaléria
26-os út belső sáv aszfaltozása
Folytatódik a 26-os felújítása – képgaléria a helyszínről
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
fotó: Mocsári László
Kísérletek, tudományos kalandok – jön a Kutatók Éjszakája
MiskolcSzabadidőTudomány
Közel 150 izgalmas programmal, látványos kísérletekkel, tudományos bemutatókkal és jubileumi eseményekkel várja az érdeklődőket a Miskolci Egyetem a Kutatók Éjszakáján, szeptember 25-én.