Ugrás a tartalomra

Hosszú idő után ismét a Csanyikban, együtt majálisozott Miskolc közössége

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. május 01. vasárnap 22:57
Az egész napos változatos, mégis tradicionális programokra rengetegen voltak kíváncsiak.
Visszatért a Csanyikba a majális - Juhász Ákos képgalériája

Itt vagyunk! Itt vagyunk együtt, a Csanyikban, május 1-jén. Újra, végre! – ezekkel a szavakkal kezdte ünnepi beszédét Miskolc polgármestere a vasárnap, május elsején, a munka ünnepén megrendezett miskolci nosztalgiamajálison. 
Veres Pál emlékeztetett, a város korábbi vezetése éppen tíz esztendeje döntött úgy, hogy a Népkertben egy „polgárinak mondott minifesztivállal” helyettesítik a tradícionális Csanyik-völgyi majálist, de – tette hozzá – „mint ahogyan nem létezik pogány karácsony, szegedi virágkarnevál, debreceni halászlé, vagy fából vaskarika, nem lehet csak polgárinak nevezni a majálist egy olyan városban, ahol a munkás hagyományok legalább olyan fontosak, mint a polgári örökség." 

Veres Pál, Miskolc polgármestere. Fotók: Juhász Ákos


- Márpedig a majális, mint munkásünnep az évszázados munkásváros, Miskolc történelmének kitörölhetetlen része. Az volt száz éve, az volt a kommunista diktatúra évtizedeiben, és az volt 1990 után, a szabad világban is. A Majális helye pedig Miskolcon a Csanyik-völgy – hangsúlyozta újból felidézve, hogy 2019-ben már a kampány során megígérte, hogy visszaviszik ezt az eseményt eredeti helyszínére, azonban a két világjárvány sújtotta év után erre csak most kerülhetett sor. 


Többféle ünnep, egy dátum

A polgármester szólt a május elsejei ünnepségek eredetéről is. „Május elseje jelenleg több mint százhatvan országban ünnep a világon, így Magyarországon is. Ünnepeljük a munkát, munkásmozgalmak által elért vívmányokat, a munkástradíciókat, amikből Miskolcnak sok jutott. Május elseje kétségtelenül a legfontosabb munkásünnep. fontosságát az is erősítette, hogy 1955-ben XII. Pius pápa rendelete nyomán katolikus egyházi ünnep is lett munkás Szent József, az ács, Jézus nevelőapja, a munkások védőszentje tiszteletére. De ha még távolabb megyünk vissza az időben, rájöhetünk, hogy az ősi pogány ünnepek hagyománya miatt lett éppen Május elseje a munka ünnepe. Hiszen mire munkásünnep lett belőle, az angolszász országokban már évszázadok óta ünnepelték a nyár kezdetét ezen a napon. De ide esett a római Floralia ünnep, vagy éppen a kelta világban a tűzünnep is. Hát így lett a pogány, római, kelta, katolikus, munkásmozgalmi ünnep május elseje” – jelentette ki Veres Pál, aki – anyák napja lévén – az édesanyákat, nagymamákat, dédnagymamákat is köszöntötte. 

Nosztalgiamajális Miskolcon. Fotók: Juhász Ákos


- Az anyák a közösségeink tartópillérei. Egy olyan világban ahol a szomszédban háború zajlik, ahol gazdasági válság fenyeget, ahol a járvány megtépázta sokak megélhetését, felértékelődik a közösség. És Miskolc erős közösség. Maradjunk is ilyenek, maradjunk sokszínűek, erősek, összetartóak, igazi miskolciak – zárta a polgármester. 


Programkavalkád

Maga az ünnepség egyébként a városvezető szavait megelőzően a Miskolci Mazsorett Együttes és a Vaga Banda gólyalábasok felvonulásával kezdődött, akiket a Borsod Brass Band kísért. Ezt követően a színpadon egymást követték a zenés programok: a legkisebbeket a Csiribiri szórakoztatta, délután pedig mások mellett fellépett az Ildi Rider, a Későn Szóltál, Kefir és Szűcs Judith is. 


A Csanyik völgybe kilátogatókat egész napos programok várták, volt vidámpark, ugrálóvár, lézerharc, KRESZ park, szimulációs játék, íjászkodás, környezetvédelmi interaktív foglalkoztató, lufihajtogatás, kézműves foglalkoztató, gólyalábasok, gasztronómiai és kézműves vásár is. A Miskolci Diákönkormányzat pedig idén először a város májusfáját is feldíszítette a városi majálison.


Látogatókból pedig volt bőven: már a reggeli órákban is sokan voltak kíváncsiak az első programokra, a nap folyamán azonban az MVK ingyenes járataival – akár csak régen – tömegek érkeztek a rendezvényre. Autóval is sokan közelítették meg a Majális parkot. A majálisra, valamint a természetbe, a Bükkbe autóval indulók sokaságát nem is bírta el a hegyalja út, a déli óráktól dugók is kialakultak a területen. 


Örültek a régi majálisnak

A majálisozók viszont jól érezték magukat, erről számoltak be legalábbis a Miskolc Televízió által megkérdezettek. Szőke Béláné Zsuzsa például a teljes családdal, gyermekeivel, unokáival látogatott ki a majálisra. 
- Nagyon örülök neki, hogy újra van majális, ez azért egy embereket összetartó rendezvény, nagyon jó, hogy újra visszahozták ide – mondta. 


Nagyon meglepődtem, hogy ennyi idő után újra megrendezték a régi majálist Miskolcon, és azon kicsit meglepődtem, hogy ilyen sok ember jött el ide, ez nagyon jó. Jók a programok, körbejártuk a helyszínt, még csak felfedezőúton vagyunk, de biztos, hogy mindent kipróbálunk majd – mondta el a Miskolc Mának Berzi Borbála. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!