A háromszoros olimpiai bajnok vasárnap közösségi oldalán közölte: az olimpiára való felkészüléséhez most edzésekre van szüksége, így idén nem vesz részt az ob-n, amelyen sok sikert kíván klubtársainak, valamint a többi úszónak. Az ob-t keddtől szombatig Kaposváron rendezik meg.
Hosszú és csapata, az Iron részt vett a budapesti buborékban megrendezett ISL-szezonon. Hosszú eredményei elmaradtak ugyan a várakozástól, de versenyről versenyre jobb formát mutatott. Akkor úgy nyilatkozott, hogy már nagyon hiányoztak neki a mindenkori felkészülésének alapját képző viadalok, és "ha lett volna még tíz meccs, akkor formába lendül". Majd kifejezte reményét, hogy hamarosan minél több versenyen tud medencébe ugrani, és akkor a felkészülése is visszatér a korábbi ritmusba. Kiemelte: sokkal jobb formában érzi magát és motiváltabb az ISL szezont követően, mint korábban, amikor nyolc hónapon keresztül nem tudott versenyezni, ezért a mostani csapatviadal nagy lökést adott neki a jövőre.
Hosszú Katinka kihagyja az ob-t
Létrehozva
Hosszú Katinka úgy döntött, hogy nem vesz részt az úszók jövő heti országos bajnokságán.
Ez is érdekelhet
Gyorsan megadták magukat
A női NB I Liga alapszakaszának 4. fordulójában a DVTK Ongropack a BVSC-Zugló vendégeként lépett pályára.
Simán győztek a diósgyőriek
Hazai környezetben hat góllal diadalmaskodtak a hevesiekkel szemben.
Kikaptak a Farkasok
A férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjának alapszakaszában a 7. forduló mérkőzéseivel folytatódik a küzdelem.
Nyertek a közlekedésiek: kilenc sárga, két büntetőgól
Borsod-Abaúj-Zemplén megyei II. osztály, Észak csoport, 12. forduló.