Ugrás a tartalomra

Hozta a kötelezőt, nyolcadszor is a miskolci lett Európa legszebb adventi villamosa

Kujan István - Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2025. január 06. hétfő 07:55
Ezúttal sem talált legyőzőre a miskolciak kedvenc ünnepi járata.
adventi villamos 2024
Fotó: Mocsári László

Idén nyolcadik alkalommal lett Európa legszebb adventi villamosa a miskolci 202-es pályaszámú Tátra – jelezte röviddel ezelőtt szerkesztőségünknek Ondřej Matěj Hrubeš, a szavazást kiíró MHD86 nevű cseh portál üzemeltetője.

Január 1-jén, 18 órakor lezárult a szavazás, amelyen Európa legszebb adventi villamosát keresték. Ahogyan az ismert, nyolcadik alkalommal hirdette meg a honlap a nemzetközi versenyt, a megmérettetésen az elmúlt hét évben a miskolci szerelvény győzött, a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. és persze Miskolc város nem kis örömére.

A cseh portálon tíz ország harminchat villamosa versenyzett a rangos elismerésért idén. Egyes városokban először díszítették fel a villamosokat, míg máshol éppen ellenkezőleg, ez már sokéves hagyomány volt. A szavazást idén a legszebb adventi trolibuszok versenyével együtt írták ki egyébként.

Varázslatos élmény

Idén ismét különleges és megújult adventi villamos várja utasait Miskolcon, amely most is egy teljesen új, varázslatos élményt kínál egészen január 6-áig. A villamost Csipkerózsika kastélya ihlette, és több száz elem díszíti. A csaknem kétszáz méter fenyőgirland és fénycső mellett rengeteg fényfüggöny és tündérfény kapott helyet a jármű külsején és belsején. Az MVK dolgozói több mint egy hónapig dolgoztak rajta.

Egy igazi hintóval utazhatunk tehát a hercegnők világába. A villamos belsejében várnak ránk a jótékony tündérkeresztanyák, ők garantálják a mesés utazást. A csoda már az első pillanattól megfogja az utazót: az ablakokon lévő fényfüggöny, az ajtókon lévő rózsakapuk, több száz méter fénycső és 3D-s elemek. Az ünnepi dekoráció minden apró részlete magával ragadja az utazóközönséget. Az utazás kényelmét és a melegét egy szép kandalló biztosítja, amely köré az ünnepi varázslat fonódik, miközben a fenyőfa ágain az apró díszek és fények ragyognak.

Ismét nyert

Nos, ahogy az elmúlt években, úgy ezúttal sem talált legyőzőre a miskolci járat. A MHD86.hu közlése szerint Miskolcot idén is a csehországi Plzeň követte és a harmadik helyet is a csehek, egészen pontosan Olmütz vitte el.

Azt írják, az idei szavazáson összesen 3907 egyedi olvasó szavazott. Idén a hitelesség növelése érdekében először e-mailre küldött kód segítségével ellenőrizték az e-mail címeket - az ellenőrizetlen e-mail címekről érkező szavazatokat nem számolták.

Aki szeretne még egyet utazni Európa legszebb fényvillamosán, az hétfőn napig még megteheti: a miskolci adventi villamos az első adventi gyertya meggyújtásától egészen vízkeresztig, vagyis január 6-áig közlekedik.

Nyereményjáték

A különleges járműhöz kapcsolódva cégünk, a MIKOM Nonprofit Kft. egy nyereményjátékot hirdetett, amin VIP-utazást lehetett nyerni: a nyertesek egy fővel exkluzív utat tehetnek január 11-én az adventi villamoson.

Ehhez nem kellett mást tenni, mint követni a MINap.hu és az MVK Zrt. Facebook-oldalát és kommentelni a nyereményjáték posztjához.

A 25 szerencsés nyertest Facebook-üzenetben már értesítettük.

Kiállítva

És természetesen idén is kiállította az MVK a különleges járatot az év első régiségvásárán, amit január 5-én, vasárnap rendeznek meg. A szerelvényt a Tiszai pályaudvar irányú Városház tér villamosmegállóban láthatták az érdeklődők

 

További hírek

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!