Ugrás a tartalomra

Húsvéti lelkipásztori gondolatok: Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül...

Létrehozva
Az alábbiakban Sándorné Povazsanyecz Gyöngyinek, a Miskolci Belvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkészének ünnepi gondolatait olvashatják.
Kép


Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt, Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. (1Kor. 15,12-20)

Két magzat párbeszéde:

Két kis magzat beszélget egy anyaméhben. Te hiszel a születés utáni életben? Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ez után következik. Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki? Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk. Hát ez ostobaság! Járni nem lehet. És szájjal enni – ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi köldökzsinóron keresztül táplálkozunk. De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most is túlságosan rövid. De valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk. De hát onnan még soha senki sem tért vissza. A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben. Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha megszületünk, de mindenestre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk. A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van? Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is. No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot. Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

Keresztyénként élni ebben a világban nem elmélet és nem filozófia, mint sokan gondolják, hanem az egyedül működő élet és létforma. Az ember örök életének bizonyítéka pedig Jézus feltámadása. A keresztyén ember hite, történelmi tényre épül, mert Jézus sírja ma is üres. Holttestét, maradványait nem találták már akkor sem, amikor közel kétezer éve feltámadt a halálból, pedig ellenfelei, akik üldözték és halálát követelték, szívesen bemutatták volna. A feltámadt Krisztussal viszont több mint 500 ember találkozott azalatt a 40 nap alatt, míg végül mennybe ment. Jézus feltámadását ma sem tudja megcáfolni senki sem, még akkor sem, ha voltak és vannak ma is gyenge próbálkozások, mert a sok szemtanú bizonysága igazolja feltámadását. Csak azért, mert mi ezt nem tapasztalhattuk meg, és emiatt nem hisszük, gyenge érv. Jézus tanításai és példája ma is az egyedül jól működő életforma alapja. Jézus nem vallást, hanem életet ad ma is azoknak, akik hozzá fordulnak. Mi evangélikusok, a jó hír, örömhír továbbadói, ezt hirdetjük, és nem kevesebbet: AZ ÚR FELTÁMADT, AZ ÚR VALÓBAN FELTÁMADT, HALLELUJA!

Sándorné Povazsanyecz Gyöngyi, a Miskolci Belvárosi Evangélikus Gyülekezet lelkésze

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Zsidó újévi koncert a Kazinczy utcai zsinagógában
Különleges koncert az újév alkalmából
EgyházMiskolcKultúraSzabadidő
A Zsinagógák Hetén világhírű izraeli kántorkórus adott koncertet a miskolci Kazinczy utcai zsinagógában. A nem mindennapi esemény egyszerre volt spirituális élmény és kulturális ünnep, amely a zsidó újévhez kapcsolódva hozta közelebb a hagyományokat a közönséghez.
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút
EgyházBelföld
Több ezren vettek részt a szombati eseményen.
Leó pápa a Jubileumi Ifjúsági Találkozón Rómában: "Építsetek emberségesebb világot!"
EgyházVilág
Több mint egymillió fiatallal, köztük kétezer magyarral telt meg Róma külvárosában a Tor Vergata mezeje a világtalálkozón.
A református egyház pünkösdi üzenete: "Akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai"
Egyház
Pünkösdi körlevélben köszöntötték a Kárpát-medence és a világ reformátusságát a Magyar Református Egyház püspökei.