Ugrás a tartalomra

Idén sem lesz Mikulásvonat és Mesebirodalom

Létrehozva
A napokban jelentették be a szervezők, hogy 2020-hoz hasonlóan – a koronavírus-világjárvány miatt – idén sem jár majd a Mikulásvonat és nem nyitja ki kapuit a Lillafüredi Mesebirodalom.

A szervező Diósgyőri Vár Térségének Fejlesztéséért Közhasznú Alapítvány közleménye szerint, bár nincsenek olyan országos vagy helyi korlátozások, amelyek akadályoznák a programok megrendezését, azonban elsősorban az emberek egészségét tartják szem előtt.

„Filozófiánk szerint, az egészség, és az emberi élet védelme mindennél fontosabb, nem írhatja felül semmi más. Sok ember egészségére kell ügyelnünk, hiszen mind a több ezer fős közönségünk, mind a közel százfős társulatunk minden egyes tagja fontos, egyedi és pótolhatatlan.” – mint fogalmaznak.

Éppen ezért, idén sem szervezik meg a népszerű Mikulásvonatot, illetve a Lillafüredi Mesebirodalmat. „Ígérni nem merünk semmit, csak reménykedni. Hogy a huszonkettő, na az lesz a mi szerencseszámunk, és a világ végre fellélegezhet. És újra átélhetjük a csodát, amire mindannyiunknak piszkosul szüksége van már…” – zárják gondolataikat a jövőre vonatkozóan.

(Borítókép: MiNap-archív, Juhász Ákos)

Ez is érdekelhet

A közönség alakítja majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Hogyan vált Miskolc az 1956-os forradalom egyik legfontosabb vidéki központjává, és milyen emberi sorsok húzódtak meg a nagypolitikai események mögött? Dr. Kis József előadása kedden lesz.
Gáláztak a negyedik negyedben
MiskolcSport
Vízilabda: férfi OB I/B-s bajnokság, 6. forduló.
Megállóhely-visszahelyezések a Szentpéteri kapuban
Miskolc
Kedden visszahelyezik az Álmos utca és a Levente vezér utca mindkét irányú buszmegállót oda, ahol eredetileg is volt az útfelújítás előtt.
A jogász válaszol: Érvénytelen feltételek a végrendeletben
Miskolc
Miskolci levélírónk az iránt érdeklődött, hogy a nagybátyja azon végrendeleti kikötése, mi szerint csak akkor örökli ő a házat, ha nem veszi el jelenlegi barátnőjét feleségül, érvényes-e?