Ugrás a tartalomra

Idősek között érzi jól magát

Létrehozva
Tóth Judit szerint a szépkorúak ellátását nem lehet munkának tekinteni, ezt csak szívből lehet végezni, mint egy szolgálatot. A Hámori Szolgáltatási Központ vezetője tizenhárom év után találta meg álmai munkáját, ez lett hivatása.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Tóth Judit 1984-ben kezdett dolgozni az egészségügy területén. – Ott hiába kerestem az utamat, nem találtam. Azt azonban már akkoriban észrevettem, hogy ha idősekhez kellett szólnom, azt másképp tettem, több szeretettel. 1997-ben teljesen véletlenül kerültem az idősellátásba mint gondozónő. Itt végre megtaláltam a helyemet, azóta is jól érzem magam. Munka mellett tanultam meg a szakmát. 2013-tól vagyok a Hámori Szolgáltatási Központ vezetője. Öt gondozónővel és egy technikai munkatárssal alkotunk egy fantasztikusan jó közösséget, megtisztelő, hogy velük dolgozhatok. Feladataink közé tartozik az étkeztetés elvitel és házhoz szállítás formájában, házi segítségnyújtás, valamint a szabadidő aktív eltöltése, programszervezés az idősek klubjának.

Kép

A vezetőnő szerint sok idős kiszolgáltatott, pedig egy jó szótól is nagyon hálásak tudnak lenni. – Rohanó világunkban kevés időt szánunk azokra, akik felneveltek minket. Intézményünk az ő egyedüllétüket enyhíti. Amikor én besegítek a kollégáknak, és például ebédet viszek egy idős embernek, nemcsak kiteszem elé az ételt, hanem közben beszélgetünk is. Ez az odafigyelés nagyon sokat jelent nekik. Boldogan várnak minket nap mint nap, hiszen kiszakadnak magányukból velünk. Hangot is adnak ennek: milyen jó, hogy maguk vannak nekem – idézett egy kilencvenöt éves bácsit Tóth Judit, aki még vezetőként is szívesen látogatja az intézmény harminchat ellátottját Ómassán, Lillafüreden, Alsó- és Felsőhámorban.

Kép

Ez is érdekelhet

Két érem a háromtusa országos bajnokságról
MiskolcSport
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két növendéke is dobogóra állhatott.
Bővül a város térfigyelő kamerarendszere
Miskolc
A település közbiztonságának erősítése, a közterületek biztonságának fenntartása és a lakosság biztonságérzetének javítása érdekében tovább bővül a város közterületi térfigyelő kamerarendszere.
Petíció indult a papszeri öregmúzeum megmentéséért
Miskolc
Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója, Miskolc díszpolgára a csütörtöki közgyűlés kezdete előtt kért szót, hogy bemutassa a „Mentsük meg a papszeri öregmúzeumot!” elnevezésű kezdeményezést. Felszólalásában Miskolc egyik legjelentősebb műemlékének megmentéséhez kért támogatást.
Képgaléria
Fehér bot világnapja a Szentpáliban
Szemkötőt kaptak a jövő pincérei – különleges órát tartottak a Szentpáliban
MiskolcÉletmódEgészség
A Fehér Bot Nemzetközi Világnapja alkalmából a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány munkatársai meglátogatták a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskolát. A 11. évfolyamos pincér tanulóknak való gyakorlatokat mutattak be, emellett kipróbálták, hogy milyen vakon közlekedni.