Ugrás a tartalomra

Időszakos lezárás lesz szombaton a Népkertben

Létrehozva
Egy nagyszabású rendezvény miatt a Népkert egyes részeit 2024. június 25-től július 1-ig átmenetileg lezárják.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A parkban az egyik, miskolci termelőbázissal is rendelkező multinacionális vállalat tart majd családi napot június 29-én, szombaton.

A Népkert területén található futókört a rendezvény programjai nem érintik, a rendezvényterületre eső pályaszakaszt mobilkorláttal határolják majd el, így a futókör, valamint a játszóterek és a kondipark is használható marad.

A szervezők a lezárás idejére a lakosság türelmét és megértését kérik - írja közleményében a városháza.

Ez is érdekelhet

Nem csak a kilométerek számítanak – a Cserehátot is bejárhatjuk a Kéktúrázás Napján
SzabadidőMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségKörnyezet
Október 10-én ismét egyszerre indul útnak több ezer túrázó az ország különböző pontjain. A Kéktúrázás Napján Petrovics Edina a Cserehátban, Rakacaszend és Felsővadász között vezeti a csapatát – egy 15,3 kilométeres, őszi túrán, ahol a táj mellett a vidék története is fontos szerepet kap.
Hűsítő kaland a vízparton – ezekre figyeljünk a kedvencünkkel
SzabadidőÉletmód
A fürdés igazi felüdülés a kutyáknak, de közben az is fontos, hogy odafigyeljünk rájuk és másokra is.
Tűzijáték stressz nélkül – így óvjuk kedvenceinket augusztus 20-án
SzabadidőBelföldKörnyezet
Augusztus 20. az ünneplésről szól, a tűzijáték erős hang- és fényhatásai azonban a házi kedvencek számára komoly stresszt és pánikot okozhatnak.
Gyerekként ő is vonattal utazott a Balatonhoz
SzabadidőMiskolcVilág
Nyári élményeiről mesélt Bánhidi Lilla, aki Miskolcon töltötte gyerekkorát, majd felnőttként elköltözött, később pedig megírta a Sorsod Borsodot. A könyv Margó-díjat nyert, ami minden évben a legjobb első prózakötetes szerzőnek jár.