Ugrás a tartalomra

Időutazás 1948-ba – újabb, teljes felvétel New York, Ónod, Miskolc mozgóképeken

Létrehozva
Egy kultúrtörténeti kincsre hívta fel olvasónk nemrég figyelmünket. „A bejegyzés tanúsága szerint a felvétel nemrég az USA-ban, egy családi archívumból került elő. A filmet egy Amerikában élő magyar származású orvos forgatta, az 1948-ban tett magyarországi látogatásán” – írtuk, most pedig a teljes nyersanyagot megmutatjuk, Tarnóczi József jóvoltából. Színes film, ahogy még soha nem látta!

- Két éve derült ki számomra, hogy létezik ez a felvétel az Egyesült Államokban. Akkor Amerikából hazalátogatott az ónodi gőzmalom tulajdonosának az unokája, aki most egy hetvenes éveiben járó úr, feleségével együtt jöttek el – mondta el a minap.hu-nak Tarnóczi József, aki nemrég megkapta a filmet és szinte azonnal meg is osztotta a legnépszerűbb videómegosztó portálon, hogy közkincs legyen.

Ez már történelem

A gőzmalom egykor a Hunyadvári család és házasságok, gyermekszületések után a Dénes család tulajdonában volt Ónodon, akik 1949-ben kivándoroltak Amerikába.

- A felvételeken, az ónodi résznél van egy hölgy, két pici gyerekkel. Az egyik gyermek - 3-4 éves lehetett, amikor Amerikába költözött a család - azóta egyetemi diplomát szerzett, onkológus lett, nyugdíjba vonulása után pedig ellátogatott Magyarországra, s mivel Ónodról származott, egyértelmű volt, hogy az útja idevezetett. Akkor találkoztam vele először, mikor két éve itthon járt. Elmondta, hogy nagybátyja, Hunyadvári Gyula 1848-ban Magyarországon járt és elkészítette ezt a filmet, New Yorktól egészen Ónodig, Miskolcig és dokumentálta a visszautat is.

- A javaslatomra a felvételt még az Egyesült Államokban digitalizáltatta, keresett egy olyan stúdiót, aki ezt meg tudta csinálni. Az eredeti film színes, tehát nem utólag lett színezve, ez is egy kuriózum. A felvételt digitalizált formában nemrég átadta nekem. Ez még sehol nem volt publikálva, s mivel lelkes kutatója vagyok az ónodi helytörténetnek is, önmagában már ezért is fontosnak tartottam ezt a felvételt és azt, hogy ezeket a képeket mások is láthassák.  

Nagypapa is rajta van

- Számomra nagyon nagy élmény volt, hogy az ónodi résznél, ahol egy cséplőgéppel dolgoznak, feltűnik  a képeken a nagyapám. Tudtam a családi legendáriumból, hogy ilyen gépe volt, de aztán 1950 környékén állami tulajdonba vették.  Egy gépállomáson kellett leadnia a népi demokrácia számára ezt a cséplőgépet, vagyis nagyapám finoman fogalmazva se kedvelte az elvtársakat ezután. Számomra ez nagy dolog, hogy most, ennyi idő után láthatom őt, igaz, csak egy villanás, néhány másodperc, de látszik egy fehér inges, kalapos öregúr, aki az én ősöm – mondta  Tarnóczi József, aki a felvételek közkinccsé tételében segédkezett az elmúlt időszakban, egyben pedig Ónod polgármestere is.

Korábbi cikkünket ITT találja. 

Ez is érdekelhet

Újra felnőtt meccseket játszanak a Népkertben
MiskolcSport
Labdarúgás: döntött az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén (vár)megyei igazgatóságának versenybizottsága.
Augusztusban érvényüket veszítik a régi, könyv típusú személyi igazolványok
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A régi típusú, könyv formátumú, határidő nélkül érvényes személyazonosító igazolványok augusztus 3-án végleg érvényüket veszítik. Azoknak az állampolgároknak, akik ilyennel rendelkeznek, új, elektronikus személyazonosító igazolványt (eSzemélyi) kell igényelniük bármely kormányablakban.
Miskolc csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez
MiskolcKörnyezet
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata csatlakozott a No (Plastic) Filter nemzetközi kezdeményezéshez, amelyet a holland Fair Resource Foundation indított. A kampány célja, hogy felhívja a figyelmet a műanyag cigarettaszűrők okozta környezeti problémákra.
A hőség elől akár ide is elmenekülhet
MiskolcSzabadidő
A belvárosban van egy olyan hely, ahol mindenkit szeretettel látnak. A Pontközpont hétköznapi napokon attól függetlenül is nyitva tart, hogy programjuk lenne. Nőknek, gyerekeknek és apáknak is szerveznek eseményeket.