Ugrás a tartalomra

Így ünnepelték a halloweent

Létrehozva
Az Avalon Nemzetközi Iskolában a tanárok fontosnak tartják az angolszász ünnepek megismertetését a gyerekekkel. Ennek megfelelően készültek a szellemek éjszakájára és a halottak napjára, azaz a halloweenre.
Kép

A halloween ünnepe évezredekre visszanyúló, eredetileg kelta ünnep volt, aminek a kelta neve Samhain.  – Ez egy eredetileg pogány ünnep, amely a szellemek éjszakáját majd a halottak napját foglalta magába – magyarázta Oláh Tünde igazgató. – Ebből lett egy vidám halloween ünnep világszerte, leginkább az Egyesült Királyságban, Írországban, az USA-ban és Ausztráliában van hagyománya. Halloween estéjén a gyerekek „rémisztő” jelmezekbe öltöznek és házról házra járnak vicces verseket, mondókákat mondva cukorkáért és csokoládéért cserébe.

Az iskolában is jelmezben jelentek meg a kicsik, ezek egy részét otthon készítették el. – A készülődést már az előző héten pénteken megkezdtük, amikor a gyerekekkel együtt díszítettük fel az osztálytermeket és a csoportszobákat. Különböző halloweeni formákat vágtak ki, mint például szellem, sütőtök, denevér. A tanórákat is e köré az ünnep köré alakítottuk, így halloweeni történeteket olvastak, zeneórák alatt halloweeni dalokat tanultak, matematikán halloweeni szimbólumok használatával adtak össze. Természetismereten pedig halloweeni bábokat készítettünk, amik segítségével tanultunk az árnyképről és a fényről – sorolta Oláh Tünde, aki hozzátette, hétfőn házankénti csapatjátékok, tánc és sütőtökfaragás volt a programlistán, amibe a szülői munkaközösség is aktívan bekapcsolódott egy sütivásárral.

Az Avalon Nemzetközi Iskolában a Cambridge Assessment International Education tanterve alapján oktatnak, az óvodában pedig szintén a brit oktatási elveket, tanmeneteket követik, illetve teljes mértékben angol nyelven folyik a tanulás.

Ez is érdekelhet

Véleményező munkacsoport jön létre az új miskolci jegyző kiválasztásához
Miskolc
A csoport létrehozását a polgármester kezdeményezte.
Közös felelősség a komfortosabb utazásért
Miskolc
Tények és tanácsok a miskolci közösségi közlekedésben.
Képgaléria
Semmelweiss nap a városházán
Semmelweis Nap – elismerte a város az egészségügyi dolgozók elkötelezett munkáját
MiskolcEgészség
Miskolc város önkormányzata Semmelweis napi ünnepi rendezvényén köszönte meg hétfőn mindazok áldozatos munkáját, akik életüket a gyógyításnak szentelték.
Fontos közlekedési változás az Avason
Miskolc
Kedd reggel lép életbe a változás.