Egykor az Erzsébet Fürdő részeként épült és a fürdőigazgató lakásaként szolgált az az épület, melynek elbontása után egy irodaház kap majd helyet a tér nyugati oldalában. A hírt, a látványtervekkel együtt az egykori fürdő helyén működő gyógyászati központ osztotta meg közösségi oldalán.
Mint írják, a jelenlegi pince plusz földszint kialakítású épület a fürdővel megegyező eklektikus stílusban épült. Ez jól látszik az Erzsébet tér felöli oldalon. Ugyanakkor, ha alaposan megvizsgáljuk az épületet, látható az omladozó vakolat és az elhanyagolt tetőszerkezet.
Az ingatlan egy kisebb bővítést is kapott a Szent István tér felé, amelynek a homlokzata már korántsem annyira patinás és kidolgozott, mint egykor a főépületé volt - írják, hozzátéve, hogy miután az Erzsébet Fürdő megszűnt fürdőként üzemelni, elvesztette a kapcsolatát az érintett házzal. Az épületegység teljesen árván maradt, és a közvetlenül kapcsolódó egykori Arany Szarvas patika épülete teljesen elnyomja a tűzfalával.
Az épület jelenleg is irodaként funkcionál, kisebb felújításokkal ehhez igazították a belső kialakítását is. A tulajdonos azonban egy új épület építése mellett döntött, mivel a meglévő ház már nem biztosít elegendő teret, a gazdasági és szerkezeti alkalmatlansága pedig nem teszi lehetővé a bővítést. A beruházás elképzelt végeredményét látványtervek mutatják be.
A tervezés során a legfőbb szempont az volt, hogy megőrizzük az Erzsébet tér hangulatát és egy olyan kortárs épület kerüljön ide, amely igazodik a környezethez. Homlokzati tagolása és ritmusa a csatlakozó épülettel harmóniában áll és igyekszik annak egy méltó lezárást adni, ezzel megszüntetve az évtizedek óta látképet zavaró tűzfalat - írja az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpont. - A rendezési terv alapján a Szent István tér irányába mutató passzázst megtartják, az új épület pedig kelet-nyugati hossztengelyű, téglalap alakú, pince, földszint, három szint és tetőtér kialakítású lesz.
A délkeleti (Erzsébet tér felőli) homlokzat nyílásai három raszterben, még a délnyugati (passzázs felőli) homlokzaton öt raszterben helyezkednek majd el. A földszintre magasabb nyílászárók kerülnek, az érkezés hangsúlyozásának céljából. Ez azért is fontos, mert erre a szintre üzlethelyiség vagy kávézó települ majd.
A külső burkolatok megformálásával kapja meg az épület azokat a klasszicizáló stílusjegyeket, amelyekkel igazodik a térhez tartozó többi házhoz. Az objektum fő burkolata a káderezett travertin mészkő, amely egészen felfut a legfelső szintig - írja a bejegyzés.