Ugrás a tartalomra

Nézőpont: Hideg víz

Létrehozva
A MIHŐ karbantartása és a melegvíz-szünet kapcsán ragadott tollat Tajthy Ákos kollégánk, aki jegyzetében nosztalgiázik és azt is leírja: ő hogyan éli túl meg át ezt a néhány napos szolgáltatási szünetet.

Reggel van. Hét előtt. A kávé már lefőtt. Elzárom lassan a gázt, majd a hidegvizes csapot is. Megtelt a 16 literes fazék, mehet a tűzhelyre, gáz újra be. Talán így felforr majd időben és nem kések, mint kedden, amikor azt gondoltam: megvan ez úgy tíz perc alatt. Nem lett. El is késtem melóból.

Így mennek a hétköznapjaim pár napja. És nem csak nekem, miskolciak ezreinek, olyanoknak, akik belvárosi, vagy avasi központi fűtéses lakásban élnek. Javában tart ugyanis a MIHŐ éves karbantartása, amikor hagyományosan nincs meleg víz az ezzel érintett lakásokban.

Kellemetlen ez, semmi kétség, de nem a világvége – ezt nemcsak én sem gondolom így, hanem az általam hétfőn megkérdezett miskolciak is. Volt ez három hét is a kilencvenes években, de még tizenéve is több mint egy hétig kellett nélkülözni a mára oly' természetessé vált csapból folyó melegvizet. Én már három nap után unom a melegítgetést, de kétségtelen: a három hetes szünet durvább volt. 

Édesanyám annak idején három (figyelik? mint a mesében, központi szám) gyerekre, magára és apámra melegítette a vizet a gázon. Nem négy napon, három héten át. Nem csoda, hogy egy idő után alternatív megoldások után nézett. Az ötlete az volt, hogy a Hajdú mosógépben felforralja a vizet 60, vagy 90 fokra, aztán a kádba szivattyúzza. Működött, örültünk neki. Mégis sokkal boldogabbak voltunk, amikor egy, másfél nappal korábban, péntek helyett már szerdán este ismét folyt a melegvíz a csapokból. Utána egy ideig jobban megbecsültük azt, amit ma már természetesnek veszünk.

A rendszerek karbantartása persze mindenhol szükséges. Családi házban pár óra csak talán, de szerencsére mára a modern technológiának köszönhetően mindössze 4 nap alatt végez ezzel a MIHÖ is több ezer lakásban, és más városban sem telik ez a munka már három hétbe, egy hónapba.

Az élet úgy hozta, hogy tizenöt éven át nem központi fűtéses lakásban éltem. Két éve viszont újra és mivel júliusban költöztem, tavaly tapasztaltam meg újra azt, hogy még mindig létezik ez a melegvíz szünet.

Egy éve, mikor realizáltam, hogy ma már csak négy nap, legyintettem: ugyan, hát ennyiért elő sem veszem a nagy fazekat, ezt fél lábon is kibírom hidegvízzel. Makacs ember vagyok így végigcsináltam. Nem azt mondom, hogy káromkodtam fürdés közben, de ha valaki hallgatózik és jegyzetel közben, bizonyára bővült volna a szlengszótár. 

Idén mindenesetre már a szünet előtt két nappal levettem azt a tizenhat literes fazekat. És melegítem a vizet szorgalmasan. Kibírható, ma már tökéletesen belőttem az időt: amíg megittam a kávét és ügyeletesként megindítottam a minap.hu napi hírfolyamát, éppen felforrt a víz. Ráéreztem. Holnap már a tökéletesnél is jobb lesz, de szerencsére utána el is felejthetem egy évre, hiszen véget ér a szünet.

És bár nem vagyok az a nagy kádban ülő, a zuhanyzásra esküszök, de szombaton biztosan beülök majd egy telikád jó, MIHŐ által melegített vízbe, bízva abban, hogy ezt a kényelmet a jövő évi karbantartásig már egy napra sem kell nélkülöznünk.

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.