„Inkább maradtam volna ott” – a bíróságon találkozott támadójával Orosz Bernadett
Személyiségi jogi perben tartott perfelvételi tárgyalást a Miskolci Törvényszék hétfőn. A felperes férfi – K. I. – kérte: a törvényszék ítéletében állapítsa meg, hogy az alperes – Orosz Bernadett – megsértette a személyes adatainak védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy korábban saját közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a férfi nevét, foglalkozását és egyéb személyes adatait. Kérte annak a megállapítását is, hogy az alperes megsértette a jóhírnevét és a becsületét. Továbbá: a férfi kérte azt is, hogy a törvényszék 5 millió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezze a nőt.
Az alperes, azaz Orosz Bernadett – a kereset elutasítására irányuló kérelme mellett – viszontkeresetet terjesztett elő. Szerinte ugyanis a felperes a korábbi bántalmazás során megsértette az élet, testi épség és egészséghez fűződő személyiségi jogait. Emiatt 7,8 millió forintos sérelemdíj és a jogsértéssel összefüggésben felmerült 2,2 millió forint kártérítés megfizetésére kérte kötelezni a férfit.
„Fontos az igazság”
„A jó hírnévhez fűződő jog egy tisztességes, becsületes embert feltételez. Az elkövető, ezesetben a felperes férfi elveszítette ezt a saját cselekménye, a jogtalan támadás által. Egy olyan dologért perelt be, ami neki már nincs. Állok elébe” – ezekkel a szavakkal vonult be a Miskolci Törvényszék épületébe hétfő délelőtt Orosz Bernadett, aki 10 hónappal a brutális bántalmazás után, most először találkozott szemtől szemben támadójával.
A tárgyaláson ugyanis mindkét fél megjelent, bár lehetőségük lett volna arra, hogy csak az ügyvédjük képviselje őket. K. I. a Bors megkeresésére úgy fogalmazott: „természetesen ott leszek, miért ne mennék el? Nincs szégyellnivalóm! Ha én tettem, azért vállalom a felelősséget, de másért nem”. Állítása szerint nem emlékszik arra, hogy az incidens idején pontosan mi történt.
„Érték a család, ne bántsd az anyát!”
A tárgyalás idején csendes demonstrációt tartott a Nőkért Egyesület a törvényszék épülete előtt. Antoni Rita elnök érdeklődésünkre elmondta, szolidaritásukat jöttek kifejezni. Több mint egytucatnyian, táblákkal, molinókkal a kézben álltak ki a megvert nő mellett.
– Szeretnénk felhívni a figyelmet a magyarországi áldozatvédelem rendszerszintű hiányosságaira. Mélységesen felháborítónak tartjuk, hogy a bántalmazó nincs előzetes letartóztatásban. És az is arcpirító, hogy még ő perel… Olyan rendszert szeretnénk, ahol az áldozatok biztonságban tudhatják magukat – fogalmazott, hozzátéve: úgy tudják, legalább a nők egynegyede szenved el élete során fizikai vagy szexuális bántalmazást.
Elhalasztották
A bő egyórás tárgyalás során a felek a keresetben, illetve a viszontkeresetben foglaltakat fenntartották. A további perfelvételi nyilatkozatok előterjesztése érdekében a bíróság a tárgyalást elhalasztotta – tudatta szerkesztőségünkkel Horváth Dóra sajtószóvivő.
„Megbánást sem tanúsít”
Orosz Bernadett a tárgyalás után sírva közölte: igazságtalannak és megalázónak tartja a döntést. – Amióta közzétettem a fotókat és az esetet, azóta sokan engem hibáztatnak. Néha azt gondolom, hogy inkább maradtam volna ott… De közben erős bűntudatom és szégyenérzetem lesz, mert a gyermekeimmel ezt nem tehetem meg; felelősséggel tartozom értük. Azóta mintha élő-halott lennék, csak teszem a dolgom… – fogalmazott, hozzátéve: nagyon bántja, hogy semmilyen megbánást nem tanúsít a férfi. A bíróság nem erősítette meg, de az alperes úgy tudja, a következő tárgyalást november 9-én tartják.
Gyorsan bejárta az országos sajtót a miskolci Orosz Bernadett esete, akit gyakorlatilag úgy megvert a társa, hogy a legnagyobb közösségi oldalon, nyilvános posztban közzétett képein alig felismerhető. A látvány annyira sokkoló, hogy az ügyben eljáró nyomozó is úgy fogalmazott a kihallgatása után: ilyen brutális támadást nő ellen még nem követtek el.
A hatgyerekes anyuka és K. I. viszonya 2018 októberében kezdődött, Bernadett szerint „olyan se veled, se nélküled kapcsolat volt az övék”, már csak azért is, mert ő Miskolcon, a férfi pedig, aki a nő elmondása szerint egy nyugalmazott katonai alezredes, aki Sárospatakon élt. Tavaly novemberben, a Nógrád megyei Bujákon, egy szállodában bántalmazhatta a partnere. Bernadett volt barátját előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd elengedték. A nyomozás még tart.