Ugrás a tartalomra

Irodaház épül az Erzsébet téren

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. szeptember 28. szombat 18:34
Az új komplexumot az Erzsébet fürdő tulajdonosa húzza fel az egykori, mára romos fürdőigazgatói lakás helyén.
Juhász Ákos fotói

Régen az Erzsébet fürdő részeként épült és a fürdőigazgató lakásaként szolgált az az épület, melynek elbontása után egy irodaház kap majd helyet a tér nyugati oldalában. A hírt a látványtervekkel együtt a valamikori fürdő helyén működő gyógyászati központ osztotta meg közösségi oldalán.

Mint írják, a jelenlegi pince plusz földszint kialakítású épület a fürdővel megegyező eklektikus stílusban épült. Ez jól látszik az Erzsébet tér felőli oldalon. Ugyanakkor ha alaposan megvizsgáljuk az épületet, látható az omladozó vakolat és az elhanyagolt tetőszerkezet.

Az ingatlan egy kisebb bővítést is kapott a Szent István tér felé, amelynek a homlokzata már korántsem annyira patinás és kidolgozott, mint egykor a főépületé volt - írják, hozzátéve, hogy miután az Erzsébet fürdő megszűnt fürdőként üzemelni, elvesztette a kapcsolatát az érintett házzal. Az épületegység teljesen árván maradt, és a közvetlenül kapcsolódó egykori Arany Szarvas patika épülete teljesen elnyomja a tűzfalával.


Mohácsi Gábor, az Erzsébet Fürdő Gyógyászati és Szűrőközpontot üzemeltető Rock Oil Kft. tulajdonosa elmondta, az épület jelenleg irodaként funkcionál, és az új komplexum is irodaház lesz, de a földszintjén kereskedelmi és vendéglátó funkció is helyet kap majd. A hatszintes irodaház tervei már el is készültek.

– A bontási engedély már megvan, a munka akkor kezdődik, amikor már meglesz az építési engedély is. Az építési hatósággal összedolgozva már előrelátóan beadtunk minden papírt, már csak arra vártunk, hogy ezt a dokumentumot megkapjuk – mondta el Mohácsi Gábor.

Mint kifejtette, az új irodákra nagy szüksége van cégének, de lokálpatriótaként az is fontos volt számára, hogy az új épülettel is adjon valamint Miskolcnak. Márpedig a beruházásnak köszönhetően továbbszépülhet az Erzsébet tér.

Kiemelte, az új épület tervezése során a legfőbb szempont az volt, hogy megőrizzük az Erzsébet tér hangulatát, és egy olyan kortárs épület kerüljön ide, amely igazodik a környezethez.


– A külső burkolatok megformálásával kapja meg az épület azokat a klasszicizáló stílusjegyeket, amelyekkel igazodik a térhez tartozó többi házhoz. Az objektum fő burkolata a káderezett travertin mészkő, amely egészen felfut a legfelső szintig – ez a korábban már idézett, a gyógyászati központ által megosztott leírásból derül ki.

Szunyogh László, Miskolc főépítésze érdeklődésünkre elmondta, a földszintes ingatlan elbontása az Országos Építészeti Tervtanács tagjai között is dilemmát okozott, végül azonban engedélyezték az új épület megépítését.

– Az Erzsébet tér köszöni szépen, jól van. Egyetlen egy esztétikai problémája van, hogy az egykori fürdőigazgatói lakás és az Erzsébet tér 2. szám alatti épület között hatalmasat ugrik a szint, és itt egy nagyon csúnya tűzfal alakult ki. Ez egy építészeti probléma, ezért van annak létjogosultsága, hogy ide egy magasabb épület kerüljön – mondta el.

Az beruházás rövidesen elkezdődhet, ami a tervek szerint körülbelül 700 millió forintba kerül majd.

A fürdőépületről
A miskolci Erzsébet tér 4. szám alatti ingatlan eredetileg városi közfürdőnek épült Adler Károly tervei alapján, eklektikus stílusban 1892 és 1893 között. A megnyitás után a fürdő szinte azonnal népszerű lett, így hamarosan bővítették, később pedig többször át is építették. A város 1996-ban eladta az ingatlant , a felújítás terveit Viszlai József készítette el. A gyógyászati központ végül a 2010-es években nyitotta meg kapuit, először az alternatív gyógymódokra koncentrált, ezt azonban hamarosan felváltott a hagyományos orvoslás.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!