Ugrás a tartalomra

Ismét fekete lesz a DVTK harmadik számú meze

Létrehozva
Három év szünetet követően ismét fekete mezekben léphetnek pályára a DVTK labdarúgói. Az új szerelést fekete alapon egy-egy piros és fehér csík díszíti, melyet a 2Rule kifejezetten a Diósgyőr számára tervezett és gyártott.

A legnagyobb és legnépszerűbb vidéki klub labdarúgói közel 110 éves történetük során eddig mindössze két időszakban léptek pályára tiszta fekete szerelésben – olvasható a dvtk.eu oldalon.

Első alkalommal a 2007/2008-as és 2008/2009-es bajnokságban viseltek - arany színnel díszített - fekete mezeket a játékosok. Valamint a 2013/2014-es és az azt követő 2014/2015-ös szezonban volt használatban.

Ha csak a fekete mezben lejátszott meccseket nézzük, akkor két esztendő alatt 36 tétmérkőzésen (OTP Bank Liga, Magyar Kupa, Ligakupa és Európa Liga összesen) 18 győzelem és 8 döntetlen mellett mindössze 10 vereséget könyvelhettünk el. Többek között ebben játszott a DVTK a Videoton elleni győztesen megvívott Ligakupa-döntőn, az Újpest elleni Magyar Kupa-döntőn és a Litex Lovecs elleni hazai (Nyíregyházán lejátszott) Európa Liga-selejtezőn is.

Ez is érdekelhet

Völgyi Péter szövetségi kapitány, a diósgyőriek szakmai igazgatója utasításokat ad. Fotó: magánarchívum
Zsúfolt program vár a hölgyekre
SportMiskolc
A magyar női válogatott Miskolcon Portugáliával és Dániával meccsel.
Képgaléria
Steel City Hunt Miskolc sajtótájékoztató. Fotó: Horváth Csongor
Steel City Hunt Miskolc: kétszáz indulóra számítanak
SportMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódEgészségSzabadidő
Steel City Hunt Miskolc elnevezéssel hagyományteremtő futóversenyt tartanak Miskolcon.
A triplázás is összejöhet Vincze Ferencnek
Vincze Ferenc harmadszor is magyar bajnok lehet
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
Vincze Ferenc és navigátora, Kocsis György mindössze hétpontos hátrányból várja a másfélszeres szorzójú Zemplén Rally-t, így a szezonzárón még minden esélyük megvan a végső győzelemre.
Lövei Vanda. Fotó: Miskolci Sportiskola
Lövei Vanda és Kovács Géza a portugáliai világbajnokságon
SportMiskolc
A Miskolci Sportiskola öttusa szakosztályának két tehetséges fiatalja, Lövei Vanda és Kovács Géza az elmúlt héten a portugáliai Madeira városában megrendezett junior biathle, triathle és laser run világbajnokságon is nagyszerűen helyt állt.