Ugrás a tartalomra

Ismét a gombáé a főszerep

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. október 10. vasárnap 12:24
Főzőverseny, zene, tombola, főzés, gasztronómia, előadások, bemutatók és utcabál, mindez rengeteg gombával körítve. Ilyen volt hétvégén a XII. Bükkszentkereszti Gombanapok.
Mocsári László képgalériája

A szombaton és vasárnap tertott kétnapos rendezvényen számos szórakoztató program mellett ismét főszerepbe került az őszi Bükk ajándéka: a gomba. A szombati gombanapok egyik legérdekesebb pontja a főzőverseny volt: a résztvevő csapatoknak a szervezőktől kapott gomba alapanyagból kell elkészíteniük a főételeiket, amelyeknek minimum 75 adagnyi mennységet kellett kiadniuk csapatonként.

Fotó: Mocsári László

- A község egyik különlegessége a gombás ételei – erre alapoztuk annak idején a fesztivált, ami igazából egy 8-10 csapatos főzőversenynek indult először – ismertette a gombanapok hátterét Solymosi Konrád, Bükkszentkereszt polgármester, aki hozzátette, környezetvédelmi szempontokat is figyelembe vesznek, igyekeznek műanyagmentessé tenni a rendezvényt.
- Jelenleg 22 csapat indult – nem kimagasló, de erős mezőny. Próbáljuk a verseny színvonalát minden évben emelni, hiszen ez a fő programja a fesztiválnak, ami pedig a település legnagyobb visszatérő éves rendezvénye – mondta a polgármester. 

További hírek

Olvasnivaló