Ugrás a tartalomra

Ismét használható a Búza téri aluljáró

Létrehozva
A munkák szeptember elején kezdődtek és a felújítás során nem csak a lépcsősorok, de többek között a világítás is megújult.

Kép
Fotók: Mocsári László

Átadták a gyalogosforgalomnak hétfőn délben a Búza téri aluljárót. Ahogyan arról korábban lapunk is beszámolt, a földalatti átkelőhelyet még 1978-ban kezdte építeni a KÉV-METRO nevű szocialista vállalat, és egy évre rá, 1979-ben adták át.

Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki igazgatója elmondta, a munka mindenképpen szükséges volt, hiszen az átadás óta eltelt több mint negyven évben a lépcsősorok nem estek át átfogó rekonstrukción, így a gránitlapok több helyen is megcsúsztak, a lépcsők állaga pedig helyenként már életveszélyesen leromlott.

- A városvezetés úgy döntött, hogy a felújítást már nem lehet elodázni, a munka koordinálásával a Városgazdát bízták meg. A felújítás nem csak a lépcsősorokat érintette, felcsiszolták a padlót, megújult a vízelvezetés és a világítás is. A beruházás körülbelül ötvenmillió forintba került – mondta el a szakember, aki hozzátette, a kivitelező munkáját számos tényező lassította az elmúlt hetekben.

Kép

A Miskolc Televízió munkatársai által megkérdezett városlakók örültek az aluljáró újranyitásának. Fehérvári Györgyné azt mondta, évek óta balesetveszélyes volt az aluljáró, még nyáron is figyelni kellett a lépcsőfokokon, mert instabilak voltak, gyakran leesett a burkolat.

„Bízom benne, hogy most már biztonságos lesz, nagyon jó, hogy végre elkészült” - tette hozzá.

Solyóm Dánielné elmondta, olvasta, hogy hétfőn nyit az aluljáró, kíváncsi volt, milyen lett, ezért jött el megnézni.

„Nagyon-nagy kerülővel tudtunk közlekedni a felújítás előtt, amire szükség volt, mert nagyon veszélyes volt már a régi. Egyébként is a korlátba kapaszkodva közlekedek a lépcsőkön, remélem, hogy most ez sokáig biztonságos lesz” – mondta.

Kovács Imre István szolgáltatási vezető végül köszönetet mondott a városlakóknak azért, hogy türelemmel viselték a felújítást. Kiemelte, a cégük nagy hangsúlyt fektet a miskolci közterületek karbantartására.

„Az utóbbi években kétezer-ötszáz négyzetméteres utat láttunk el térkővel a Vadasparkban, felújítottuk a vasgyári és a perecesi temető ravatalozóit, kétezer-ötszáz négyzetméternyi területet leaszfaltaztunk, közel ezer négyzetméternyi területnek pedig elkészítettük az aszfaltozását” - sorolta.

Ez is érdekelhet

Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.