Ugrás a tartalomra

Ismét lehet tartani diplomaosztókat

Létrehozva
Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken.
Kép
Minap-archív fotó: Mocsári László

Schanda Tamás a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében kevesebbet találkozhattak barátaikkal és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak.

Hozzátette: a Magyarországon beoltottak száma jelentősen meghaladta az ötmilliót, a magyar emberek több mint fele már védett. Megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását" – közölte az államtitkár.

A rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Az államtitkár a fiatalokat arra kérte, ha még nem tették volna, oltassák be magukat.

Ez is érdekelhet

Csütörtökön angolból adnak számot a tudásukról az érettségizők
OktatásBelföld
Állatvédelem és Monet festményei az angolérettségi első részében.
Közel 80 ezer diák érettségizett matematikából – tanulóbarátnak tartják az idei feladatsort
OktatásMiskolc
Kedden a matematika írásbeli vizsgákkal folytatódott az érettségi időszak: országszerte csaknem 80 ezer diák adott számot tudásáról. Középszinten több mint 71 ezren, emelt szinten pedig mintegy 8 ezren ültek be a padokba. A szakértők és a diákok visszajelzései alapján az idei feladatsor nehézsége összességében a korábbi évekhez hasonló volt.
Miskolcon is kimagasló eredményeket várhatunk az érettségizőktől
OktatásMiskolc
A hermanosok az ország egyik top gimijében vetették bele magukat a magyar nyelv és irodalom érettségi feladatsorába.
Elkezdődtek az érettségi vizsgák
Jókai Mór és Wass Albert a magyarérettségi első részében
OktatásBelföld
Elkezdődött a 2025/2026-os tavaszi érettségi, a diákok magyar nyelv és irodalommal nyitották a vizsgaidőszakot.