Ugrás a tartalomra

Ismét megtartották a Szegények Farsangját 

Létrehozva
Farsangot tartottak a szegényeknek a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hajléktalan Központjában. 
Kép
Fotó: Végh Csaba

Színesebbnél színesebb jelmezekkel készültek a helyi lakók, és elmondásuk szerint jól esik, ha csak egy rövid időre is elfelejtetik a mindennapok nehézségeit. A karitatív program célja, hogy a Borsodban élő rászorulók és nincstelenek közösen ünnepelhessék meg a farsangi időszak utolsó napját, a Húshagyó Keddet. Évről évre nő az érdeklődés az esemény iránt, és ennek a szervezők nagyon örülnek.

Kép

A Szegények Farsangját a Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend a Magyar Vöröskereszttel együttműködve hatodik alkalommal rendezte meg Miskolcon. Az esemény főszervezője, Hollósy András elmondta, a farsangolás utolsó napján szerettek volna egy olyan eseményt létrehozni, ahol a rászorulókat támogatják.  - Nem csak jó szóval és meleg étellel segítünk, hanem kulturális blokkot is terveztünk annak idején lovag társaimmal. Ez azóta kinőtte magát, és immáron hatodik alkalommal rendezzük meg a szegények farsangját. Nagyon sok népszerű előadóművész, közéleti személyiség lépett már itt fel. Ezúttal Nemcsák Károly színművészt sikerült megnyerni erre az eseményre – nyilatkozta Hollósy András. 

Kép

A Jászai Mari-díjas, Érdemes művész nagyon fontosnak tartja a részvételt az ehhez hasonló jótékonysági rendezvényeken. Zenés verses előadását, nagy figyelemmel hallgatták végig a résztvevők.
- Fontosnak érzem, hogy ilyen rendezvényeken személyesen is jelen legyek, ne csak adományokkal segítsek egy-egy közösséget. Borsodhoz is van kötődésem, hiszen Miskolctól nem messze, Mocsolyástelepen születtem és még a mai napig is örömmel látogatok haza – fogalmazott Nemcsák Károly. 

Kép

A jótékonysági programon közel 220 adag meleg ételt osztottak ki. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.
Útlezárásra kell számítani szombaton ezen a szakaszon
MiskolcSportBorsod-Abaúj-Zemplén
Autóverseny miatt lesznek útlezárások szombaton.