Ugrás a tartalomra

Ismét online konzultálnak a városatyák

Létrehozva
A veszélyhelyzet miatt ismét online térben konzultál Veres Pál polgármester Miskolc közgyűlésének képviselőivel, a következő tanácskozást december 17-én, csütörtökön 9:00 órától tartják majd – írja közleményében a miskolci polgármesteri hivatal.

A városházi sajtóosztály emlékeztet, a kormány által életbe léptetett rendkívüli jogrend Miskolc önkormányzatának működésében is változásokat hozott.

- A jogszabály alapján – csakúgy, mint tavasszal - a közgyűlés feladat- és hatáskörét a polgármester gyakorolja, aki az intézmények megszüntetésén, átszervezésén, illetve ellátási körzeteinek módosításán kívül minden egyéb ügyben hozhat döntést, akár közgyűlési rendeletet is alkothat. Veres Pál Miskolc polgármestere azonban úgy döntött, hogy a közgyűlési témákról online konzultáción egyeztet az önkormányzati képviselőkkel, döntéseit pedig a többség véleményét figyelembe véve hozza meg – írják.

Ahogyan arról lapunk is beszámolt, az első ilyen online konzultációt egy hónappal ezelőtt tartották, akkor olyan témákról tárgyaltak, mint a Csodamalom Bábszínház vezetői posztjával kapcsolatos pályázat, a Miskolc egyes övezeteiben tapasztalható prostitúció kérdése, a Miskolc Piac Zrt. kérdése, melynek működését perek nehezítik, vagy éppen az Avas Szálló eladása-felújítása-hasznosítása.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.