Ugrás a tartalomra

Jegyzet: Amikor a kínai nagymamát vártuk

Szántó István
Utoljára módosítva
2020. február 09. vasárnap 10:01
Egy álmos, nyári délután, úgy a múlt században, a kilencvenes évek elején betoppant a szerkesztőségbe egy ismeretlen kínai. Csak velem akart beszélni. Visszagondolva ritka szürreális élményben volt részem, egy közös ismerősünkre való hivatkozással meghívott az első miskolci kínai étterem megnyitójára. A volt megyei pártbizottság ebédlőjébe. Hogy ne legyenek kétségeik, orosz-angol keveréknyelven csodálatosan egymásra találtunk. Kézzel mutogatva, egy tucat papírlapot telerajzolva.

S mivel soha életemben nem volt távolkeleti gasztronómiai kalandom, nem nagyon kérettem magam. Bár eszembe jutott Baracs Dénes, pekingi tudósító kollégám, aki beszámolt arról, hogy miként szürcsölik a vendéglőben az élő majom agyvelejét. Állítólag ez a legkelendőbb, extra drága fogás a luxuséttermekben. Miután újdonsült, Von Tyű, barátom szavát adta, hogy nála ilyen még az étlapon sincs, rábíztuk magunkat a rendeléskor. Édes savanyú csirkeleves keményítővel sűrítve, majd sok apró kicsi tányéron, tálakon sorba jöttek a szecsuani marha- és sertéshúsdarabok. Hozzá sült tészta, tojásos és zöldséges rizs, káposzta káposztával és az elmaradhatatlan tavaszi tekercs. Végül a desszert, amit sikerült otthon is megcsinálnom, a mézes sült banán.

Egyszer csak gondoltam egy merészet, és bekéredzkedtem a konyhába, hogy köszönetet rebegjek a messziről jött szakácsnak a sok finomságért. Egy csigalépcsőn keresztül jutottunk a szűk kis konyhába, ahol egy szempillantás alatt feltérképeztem a helyet. S már tudtam, hogy ez volt az utolsó látogatásom ebben az egzotikus étteremben.

Ezzel azonban nem szakadt meg a barátságunk. Nem sokkal később ismét megkeresett, s elsírta, szeretné vendégül látni a nagymamáját. Ám ez akkoriban még csak úgy ment, hogy meghívólevelet kellett küldenem Kantonba. Vállalva, hogy három hónapig teljes ellátással vendégül látjuk a soha nem látott nagyit. Ma már elárulhatom, máig egyetlen kínai nagymamával se találkoztam. Még a Tyű barátoméval se.

Viszont jó fél évtized múlva ismét egy kínai étterem megnyitójára voltam hivatalos. Hol is máshol, a selyemréti volt Magyaros étterem helyén nyílt meg az első igazi magyar kínai vendéglő. Leszedték az árvalányhajas, rokkás és mézeskalácsszíves rekvizitumokat, hogy helyére kitehessék a tűzet okádó vörös sárkányokat s a félbevágott kígyószerű halakat. Pontosan olyanokat, mint amelyeknek a koronavírust köszönhetjük.

Jut eszembe. Von Tyű vajon most merre lehet a nagyvilágban?

(Címlapképünk illusztráció!)

Programok

-
-