Ugrás a tartalomra

Jelentős győzelem: DVTK HUN-Therm - E.ON ELTE BEAC 86-52

dvtk.eu
Utoljára módosítva
2024. március 27. szerda 20:57
Elkezdődött a bajnokság legizgalmasabb szakasza, a rájátszás, amelyben elsőként az E.ON ELTE BEAC csapata érkezett ellenfélként a DVTK Arénába. A mérkőzés a vártnál is simábban alakult, a DVTK HUN-Therm érvényesíteni tudta erőfölényét, és nagyarányú győzelemmel (86-52) kezdte a negyeddöntőt, melynek második felvonása szombaton lesz a fővárosban.
Szép győzelem hazai pályán. Fotók: Mocsári László

A dvtk.eu összefoglalója szerint, nagyon jól kezdtük a találkozót, Grigalauskytė szerezte az első duplát, majd Nina és Garbin szórtak egy-egy remek triplát. A vendégek vezetőedzője akkor sem kért időt, amikor Tyra is lemásolta nővére produkcióját a 3. percben. A vendégcsapatban Angyal igyekezett tartani a lelket, de amikor Darcee megint bevarrt egy távolit, az időkérés elkerülhetetlennek bizonyult (14-3). 
Ez a megbeszélés leginkább a fővárosi csapat egyetlen légiósára, Morganre volt hatással, aki öt ponttal indult meg, míg nálunk Monika termelt, majd Ozola és Tadić gólváltásának lehettek tanúi a nézők (20-9). Angyal és Milkovics révén két hárompontossal zárkózott a BEAC, erre Tadić egy palánk alólival, Lelik Réka pedig egy tűpontos hármassal válaszolt. Ezzel nem elégedtek meg a piros-fehérek, Kaila két büntetőjével és Réka második triplájával még biztosabbá tették a vezetést (30-15).

Galéria sok-sok fotóval. Kattints a képre!

A második negyed felvezetéseként KC vágott be egy triplát, aztán Tenyér Zsófi lopta el a showt, az ő öt egységével növeltük az előnyünket húsz pont fölé. A másik oldalon Gábor Lili 2+1-es kombinációjával éledeztek az egyetemisták (38-18). A folytatásban nagyon egyoldalúvá vált az összecsapás, nálunk Charles jeleskedett leginkább a pontszerzésben, de volt, hogy a litván centerünk fejezett be egy szemre is szép akciót. A BEAC-ban egykori játékosunk Tóth Franka szórt egy hárompontost (46-21). A szünetig sem vettek vissza a tempóból Völgyi Péter lányai, Tenyér újabb csont nélküli hárompontosával harminc pont fölé duzzadt a különbség (56-23).

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, ugyanis Lelik hárompontosa után Garbin értékesítette a büntetődobásait. A fordulás után a BEAC első kosarát Morgan jegyezte (61-25). Két és fél perc játék után Nina triplájával már negyven volt közte, csapatkapitányunk távolijával pedig még több. A fekete mezesek hosszú gólcsöndjének Zsámár Lili vetett véget egy könnyű ziccerrel, majd Morgan hintett egy triplát (67-30). Völgyi Péter pályára küldte Vég-Dudás Annát és Oláh Fruzsit, és Tyra is újabb perceket kapott, a pontokat azonban nem ők szerezték, hanem Drahos Leila, a vendégek játékosa a negyed hajrájában négy ponttal kozmetikázta az eredményt (70-35).

A záró felvonás első percének egyetlen kosarát Tóth F. jegyezte, a következő minutában Charles duplája volt a hazai reakció. A következő percekben egyre több pontatlanság csúszott a játékba, érezhető volt, hogy a meccs réges-régen eldőlt. A hosszú gólszünetnek Ana Tadić vetett véget a büntetővonalról (74-37). 
A játékrész derekán Ozola csont nélküli hármasával érte el a negyven pontot az újbudai együttes, majd Morgan villant meg egy tempóval. A lelkes hazai drukkereknek sokkal jobban tetszett Kányási Veronika csodálatos triplája (77-43). A folytatásban Tenyér kipontozódott, Gábor Lili ziccerezett, Fárbás Eliza pedig megkapta a játéklehetőséget edzőjétől. A következő találatunkat nem ő, hanem Oláh vitte be, Fruzsi dobása három egységet ért (80-45). A végére még belejöttek a csapatok, potyogtak a pontok itt is, ott is. Ebben a dobópárbajban Kányási és Angyal vitte a prímet, a vége fölényes diósgyőri siker lett - írja a dvtk.eu. 

További információk, edzői és játékosi értékelések ITT.

Programok

Jelenleg nincsenek programok!