Ez azt jelenti, hogy a gyermek megszületését követő hat hónapban jobb anyagi körülmények közé kerül a család, mint azt megelőzően. Ugyanis a csed után csak személyi jövedelemadót kell megfizetni, nyugdíjjárulékot és társadalombiztosítási járulékot nem - közölte Novák Katalin. Minderre a jövő évi költségvetésben - egy módosítás nyomán - 14,25 milliárd forint áll rendelkezésre, és a tervek szerint 80 ezer családot segít majd az intézkedés - tette hozzá.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a 2010 óta zajló családbarát kormányzás célja a gyermekvállalás előtti akadályok elhárítása, az, hogy semmilyen hátránnyal ne járjon a családok számára a gyermekvállalás, sőt jobb anyagi körülmények közé kerüljenek, mintha nem vállaltak volna gyermeket. Ezt szolgálja a csed összegének megemelése is - hangsúlyozta Novák Katalin. Példaként említette: amennyiben egy nőnek a gyermekvállalás előtt 350 ezer forintos havi fizetése volt, az 232 750 forintot jelentett nettóban. Viszont a csed folyósítása esetén a nettó jövedelme 297 500 forint lesz, ami közel 30 százalékos emelkedést jelent - közölte.
Hozzátette, hogy a csed korábbi összegéhez képest - a példánál maradva - 90 ezer forinttal kaphat többet jövő év júliusától egy kismama havonta, ami 43 százalékos bővülést jelent. Mindez a kormány számításai szerint évente 28,5 milliárd forintos költségvetési forrást igényel - mondta Novák Katalin. Kérdésre válaszolva közölte: a csedet azok a nők vehetik igénybe, akik a szülést megelőző két évben legalább 365 napon keresztül biztosítottak voltak. Az ellátás jár az örökbefogadó szülőknek is a gyermek hat hónapos koráig.
Jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege
Létrehozva
A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege - jelentette be a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Ez is érdekelhet

Önkormányzati kézben a zártkerti ingatlanok sorsa
Véglegesítés előtt áll a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok helyi rendeletben jelöljék ki, hol kérhető a zártkerti ingatlanok „művelés alól kivett területként” való bejegyzése.

A Benjamin ciklon tart felénk, ilyen időt hoz a nemzeti ünnepen
Országszerte késő nyáriasan meleg, de szeles idő várható az október 23-ai nemzeti ünnepen, csütörtökön - derül ki a HungaroMet Zrt. szerda délutáni videójából.

Iskolaépületbe csapódott egy távolsági busz Szolnokon – huszonhárman megsérültek
A gimnázium tájékoztatása szerint tanulók és a munkavállalók épségben úszták meg a balesetet, a sérültek a buszon utaztak, illetve egyikük egy gyalogos volt.

Hamisítatatlan őszi időt tartogat a szerda
Országosan akár húsz fokig is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ám térségünkben ennél továbbra is hűvösebb várható.