Ugrás a tartalomra

Jelentősen változik a közlekedés rendje a Kocsonyafesztivál idején

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. február 28. kedd 17:34
Több busz útvonala és megállóhelye is változik, a villamos csak a Malomszög és a Felső-Majláth között jár, péntek és szombaton viszont többletjáratokat indít az MVK, hogy a koncertekről könnyebb legyen hazajutni.

 A Kocsonyafesztivál miatt március 2. csütörtök és március 5. vasárnap között változik a villamos-és autóbusz közlekedés rendje a belvárosban - adta hírül hétfőn a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). A cég közlése szerint pénteken és szombaton éjszaka többletjáratokat indítanak azért, hogy a nagyrendezvényről könnyebb legyen hazajutni. 
 
A villamosok esetében csütörtöktől hétfőig éjszakánként a teljes vonalon villamosok helyett villamospótló autóbuszok közlekednek. 

A közlemény szerint pénteken, szombaton és vasárnap napközben a Tiszai pályaudvar – Malomszög utca villamos-megállóhely között közlekednek a villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok közlekednek. Március 3-án, pénteken  a reggeli és délutáni csúcsidőszakban rásegítő villamospótló járatok indulnak, ezen a napon az 1AV és 2-es villamosok nem közlekednek. A 2-es villamos helyett az Újgyőri főtérről induló buszokat lehet igénybe venni a Vasgyár irányába, illetve a Vasgyárból az Újgyőri főtér irányába. 

A Villanyrendőrnél állítják fel a Kocsonyafesztivál egyik színpadát, ezért több autóbusz közlekedése is jelentősen változik. A Villanyrendőr autóbusz megállóhelyet csütörtökön éjjel 11 órától zárják le, ezért 23.05-től vasárnap üzemzárásig, az utolsó járattal bezárólag a Centrum megállóhely felé terelt útvonalon közlekednek a Hősök tere és a Népkert/Vörösmarty városrész megállóhely között a 14-es, 14G-s, 22-es, 28-as, 34-es, 35-ös, 35R-es, 35É-s, 43-as, 44-es és 1É-s autóbuszok.
 
 - Az autósokat érintő egyik változás, hogy a Malomszög utca – Hunyadi utca – Ilona utca, valamint az Ilona utca – Kis-Hunyad utca kereszteződésekben a forgalomirányító berendezések sárgán fognak villogni csütörtökön 23:10-től hétfőn üzemkezdetig.  A másik, autóval közlekedők számára fontos forgalmi változás, hogy a Széchenyi utca – Corvin utca kereszteződésnél a Centrum irányába a külső forgalmi sávot részlegesen lezárásják - írják.

Csütörtökön éjszaka már terelt útvonalon közlekedik a Repülőtér/Bosch végállomásról 23:10-kor, illetve a Hejőpark végállomásról 23:05-kor és 23:55-kor induló 14-es járat, az Avas kilátó végállomásról 23:45-kor induló 35É-s járat és a Repülőtér/Bosch végállomásról 00:00-kor közlekedő 35R-es járat.


A villamospótló menetrendje   
Március 2-án, csütörtökön a Tiszai pályaudvarról menetrend szerint indulnak a villamosok, Felső-Majláthról 22:55-kor, 23:10-kor és 23:35-kor villamospótló autóbusz indul. A Felső-Majláthról 22:55-től, illetve a Tiszai pu. végállomásról 23:10-től induló összes villamospótló járat már terelt útvonalon, a Villanyrendőr villamosmegálló érintése nélkül közlekedik.

Március 3-án, pénteken a villamospótló autóbusz ezekben az időpontokban indul:
a Tiszai pályaudvarról: 03:35, 03:55, 04:10, 04:20, 04:30, 20:10, 20:25, 20:40, 20:55, 21:10, 21:25, 21:40, 21:55, 22:10, 22:25, 22:40.
Felső-Majláthról: 19:55, 20:10, 20:25, 20:40, 20:55, 21:10, 21:25, 21:40, 21:55, 22:10, 22:25, 22:40, 22:55, 23:10, 23:35.             

Március 4-én, szombaton és 5-én, vasárnap a villamospótló autóbuszok indulási időpontjai:
a Tiszai pályaudvarról: 03:35, 03:55, 04:10, 04:25, 20:10, 20:25, 20:40, 20:55, 21:10, 21:25, 21:40, 21:55, 22:10, 22:25, 22:40
Felső-Majláthról: 19:55, 20:10, 20:25, 20:40, 20:55, 21:10, 21:25, 21:40, 21:55, 22:10, 22:25, 22:40, 22:55, 23:10, 23:35

Napközben a Tiszai pályaudvar – Malomszög utca között közlekednek villamospótló autóbuszok pénteken, szombaton és vasárnap:             
Pénteken, szombaton és vasárnap napközben 04:40-19:55 óra között a Tiszai pályaudvar – Malomszög utca villamos-megállóhely között közlekednek a villamospótló autóbuszok, míg a Malomszög utca – Felső-Majláth szakaszon továbbra is villamosok közlekednek.  Felső-Majláthról az első villamos 04:15-kor, az utolsó 19:40-kor indul (előtte-utána az éjszakai vágányzár miatt villamospótló autóbuszok közlekednek).
 
A villamospótló útvonala, megállóhelyei napközben a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között:

a Tiszai pályaudvaron az 1-es, 1B-s autóbusz indulóhelyén lehet igénybe venni,
a Selyemrét és a Szinvapark/Centrum megállóhely között a villamosmegállóban áll meg
a Villanyrendőr villamosmegálló helyett a Szemere utca autóbuszmegállóban áll meg (21-es és 101B-s autóbuszok megállóhelye)
a Városház tér villamosmegálló helyett az Erzsébet tér autóbuszmegállóban áll meg (21-es és 101B-s autóbuszok megállóhelye)
a Malomszög után Felső-Majláth irányába a villamosmegállóban, a Tiszai pályaudvar irányába a szökőkút mellett kialakított ideiglenes megállóhelyen áll meg.

A villamospótló autóbusz megállóhelyei az éjszakai vágányzár idején:
a Tiszai pályaudvaron az 1-es, 1B-s autóbusz indulóhelyén lehet igénybe venni,
a Selyemrét és az Újgyőri piac között a villamosmegállókban áll meg,
a Bulgárföld, Diósgyőr városközpont, Alsó-Majláth villamosmegálló helyett az 1-es autóbusz megállóhelyein áll meg;
a Bölcs utcai villamosmegállóban nem áll meg, helyette az 1-es autóbusz Alsó-Majláth megállóhelyén lehet igénybe venni.
A DVTK Stadion, a Diósgyőri Gimnázium, a LÁEV és a Zenta utca villamosmegállónál a vele párhuzamos, út mellett kialakított villamospótló-autóbusz megállóhelyen áll meg.
Felső-Majláthon az 54-es autóbusz leszállóhelyén áll meg és annak felszállóhelyéről indul.

Az autóbuszok módosuló megállóhelyei: 

a 14-es autóbuszok esetében:
a Hejő-park irányába: Hősök tere ideiglenes megállóhely (a Földes Ferenc Gimnázium oldalában) után nem érintik a Villanyrendőr megállót, helyette a Centrum (BOKIK épülete mellett), Vörösmarty Mihály utca megállóhely (OTP épülete mellett) következik, a Népkerttől az útvonala és megállóhelyei változatlanok.
a Repülőtér/Bosch végállomás irányába nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet, vagyis a Népkert után Vörösmarty Mihály utca, a Centrum és a Szeles utca megállóhely következik, innentől a megállóhelyei változatlanok.
A 14G-s autóbuszok a Repülőtér/Bosch végállomás irányába nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet, vagyis a turbókörforgalom után kiépített Vörösmarty városrész után a Corvin utcán található Vörösmarty városrész, a Centrum és a Szeles utca megállóhely következik, innentől a megállóhelyei változatlanok.
a 22-es autóbuszoknak az Egyetemváros irányába, a 35-ös autóbuszoknak az Avas kilátó irányába, a 44-es autóbusznak az Auchan Dél irányába változnak a megállóhelyei: a Centrum végállomást követően a Hősök tere ideiglenes megállóhelyen (a Földes Ferenc Gimnázium oldalában), a Centrum buszmegállóban (BOKIK épület mellett) állnak meg, majd Vörösmarty Mihály utca megállóhely (OTP épülete mellette) következik, a Népkerttől megállóhelyeik változatlanok.
A 34-es, 35R-es autóbuszoknak az Avas kilátó irányába változik az útvonala: a Hősök tere ideiglenes megállóhelyen (a Földes Ferenc Gimnázium oldalában), a Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett), majd a Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen (OTP épülete mellette) állnak meg, a Népkerttől megállóhelyeik változatlanok.
A 28-as autóbuszok a Tampere városrész irányába, illetve a 43-as autóbuszok a Déli Ipari Park irányába változik az útvonala: a Búza tér után a Hősök tere ideiglenes megállóhelyen (a Földes Ferenc Gimnázium oldalában), a Centrum megállóhelyen (BOKIK épülete mellett), a Vörösmarty Mihály utca megállóhelyen (OTP épülete mellett) állnak meg, a Népkerttől megállóhelyeik változatlanok.
35É-s autóbuszok a Szondi György utca végállomás irányába nem érintik a Villanyrendőr, a Hősök tere és a Petőfi tér megállóhelyet, vagyis a Népkert után Vörösmarty Mihály utca, a Centrum és a Szeles utca megállóhely következik, innentől a megállóhelyei változatlanok.
Az 1É-s autóbusz megállóhelyei a Szondi György utca irányába változnak: a Petőfi tér után a Hősök tere ideiglenes megállóhely (a Földes Ferenc Gimnázium oldalában) következik, majd a Centrum megállóhely a BOKIK épülete mellett, a Vörösmarty Mihály utca megállóhely (az OTP épülete mellett), majd a Vörösmarty városrésztől a megállóhelyei és útvonala változatlan.
 
A Kocsonyafesztivál ideje alatt nem induló autóbusz járatok:
Március 2-án, csütörtökön éjszaka nem indul 1G-s járat 23:20-kor az Újgyőri főtérről.
Március 3-án, pénteken:
a Szondi György u. végállomásról nem indul 1G-s járat 03:30-kor, 04:15-kor, 04:25-kor, 04:35-kor, 04:45-kor
az Újgyőri főtér végállomásról nem indul 1G-s járat 19:55-kor, 23:20-kor;
a Repülőtér / Bosch végállomásról nem indul 12G-s járat 23:35-kor;
az Avas kilátó végállomásról nem indul 35G-s járat 19:00-kor, 21:05-kor, 23:25-kor.
Március 4-én, szombaton:
a Szondi György u. végállomásról nem indul 1G-s járat 03:30-kor, 04:15-kor, 04:30-kor, 04:55-kor;
az Újgyőri főtér végállomásról nem indul 1G-s járat 20:05-kor, 23:20-kor;
a Repülőtér/Bosch végállomásról nem indul 12G-s járat 23:30-kor;
az Avas kilátó végállomásról nem indul 35G-s járat 00:25-kor, 19:00-kor;
Március 5-én, vasárnap:
a Szondi György u. végállomásról nem indul 1G-s járat 03:30-kor, 04:15-kor, 04:30-kor, 04:55-kor;
az Újgyőri főtér végállomásról nem indul 1G-s járat 20:05-kor, 23:20-kor;
az Avas kilátó végállomásról nem indul 35G-s járat 00:25-kor, 19:00-kor.
 
TÖBBLETJÁRATOK AZ ESTI KONCERTEKHEZ KAPCSOLÓDÓAN
Március 3-án, pénteken induló többletjáratok:

Villamospótló járat indul a Tiszai pályaudvarról: 22:55-kor, 23:35-kor és 01:35-kor;
Villamospótló járat indul Felső-Majláthról:23:25-kor, 00:15-kor és 02:05-kor;
14-es járat indul a Repülőtér/Bosch végállomásról 00:45-kor (ez a járat a Hejőpark után továbbközlekedik az Egyetemvárosba);
14-es járat indul az Egyetemváros végállomásról 01:20-kor;
35R-es járat indul a Repülőtér/Bosch végállomásról 23:35-kor és 01:30-kor;
35R-es járat indul az Avas kilátó végállomásról 23:30-kor és 00:40-kor.
Március 4-én, szombaton induló többletjáratok:

Villamospótló járat indul a Tiszai pályaudvarról: 22:55-kor, 23:35-kor és 01:35-kor;
Villamospótló járat indul Felső-Majláthról: 23:25-kor, 00:15-kor és 02:05-kor;
14-es járat indul a Repülőtér/Bosch végállomásról 00:45-kor (ez a járat a Hejőpark után továbbközlekedik az Egyetemvárosba);
14-es járat indul az Egyetemváros végállomásról 01:20-kor;
35-ös járat indul a Centrumtól 21:43-kor;
35R-es járat indul a Repülőtér/Bosch végállomásról 23:35-kor és 01:30-kor;
35R-es járat indul az Avas kilátó végállomásról 23:30-kor és 00:40-kor.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!