Ugrás a tartalomra

Jó hírt közölt Veres Pál polgármester, ami a turizmust is megdobhatja

Létrehozva
Péntek este jó hírt tett közzé hivatalos Facebook-oldalán Miskolc polgármestere.

Újra kinyit az Ellipsum! - adta hírül a város első embere.

Veres Pál polgármester azt írta, hogy december 1-jén újra kinyit az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő Miskolctapolcán.

A bejegyzés alatti kommentekből az derül ki, hogy a turisták által kedvelt fürdő újranyitásának a miskolciak is örülnek. Volt, aki úgy fogalmazott, hogy már nagyon várta a nyitást, hogy ne kelljen Egerszalókra járni fürdeni. A döntést üdvözlő másik kommentelő arra is rámutatott, hogy az idegenforgalmi attrakciók zavartalan működése "minden várost vezető politikus szívügye kell, hogy legyen".

A komplexumban tavaly októberben kezdődött az átfogó garanciális javítás. A kivitelező újraburkolta a medencéket - a korábban alkalmazott technológiát valamennyi medence esetében elvetették, és kisebb burkolólapokkal, valamint nagyobb fugatávolságokkal dolgoztak a szakemberek az elmúlt hónapokban. Valamennyi medencét teljes terjedelmében az aljzatbetonig kellett visszabontani.

A beázott tetőrészeken kicserélték a szigetelést, és az épület falainak belső burkolását is elvégezték, sőt gépészeti jellegű feladatokat is megoldottak, melyekkel a gépházba történő vízszivárgást akadályozták meg.

A komplexum több mint két évvel ezelőtti megnyitása óta olyan mértékű hibákat kellett a kivitelezőnek folyamatosan kijavítania, amelyek felszámolása nélkül balesetveszélyes lett volna a fürdőt újranyitni.

Kép
Strandok éjszakája az Ellipsumban. | Fotó: Juhász Ákos

A város és a Miskolci Fürdők Kft. vezetése folyamatosan kereste azokat a finanszírozási lehetőségeket, hogy az Ellipsum Élményfürdő is minél hamarabb újra nyithasson. Ez tehát decemberben megtörténik.

Korábban már közölte a polgármester, hogy nyitva marad a Selyemréti Strandfürdő. Mint ismert, május 27-én a miskolctapolcai strandfürdő mellett a Selyemréti Strandfürdő is kitárhatta kapuit. A két strandot 2022 októberében az energiaválság, a magas gáz- és villamos áram árak, valamint a folyamatosan növekvő infláció miatt kényszerült bezárni a Miskolci Fürdők Kft. A főszezon végeztével, augusztus végén Veres Pál polgármester Facebook-bejegyzésében leszögezte: a selyemréti fürdő nyitva marad.

"Ez Miskolc és a miskolciak érdeke. A 2024-es nyitvatartásról az új költségvetéskor tudunk majd dönteni" - írta.

A döntést azzal indokolta a városvezető, hogy Miskolc számára kiemelt jelentőséggel bír a Selyemréti Strandfürdő strandolással, úszásoktatással járó szerepvállalása, emellett turisztikai szerepe is meghatározó. A Miskolc Holding Zrt. Igazgatósága egyhangúlag támogatta Veres Pál polgármester kérését, hogy a Selyemréti Strandfürdő a nyári szezon után is - december 31-éig - nyitva maradjon, hogy az úszni vágyók egész évben élvezhessék a fürdő szolgáltatásait.

Ez is érdekelhet

Thaiföldön ünnepli a Valentin-napot
SzabadidőBelföld
Miskolcon több mint tíz éven át ünnepelhették a helyiek a szerelem napját egy népszerű együttessel, aminek sok-sok romantikus száma van. Igen, a V-Techről van szó, és Kefirrel beszélgettünk.
Farsangi Csodabál a Miskolci Csodamalom Bábszínházban
SzabadidőMiskolcKultúra
Február 14-én igazi farsangi varázslattal várja a családokat a Miskolci Csodamalom Bábszínház. A Farsangi Csodabál délelőttjén a legkisebbek és szüleik egyaránt részesei lehetnek színházi élményeknek, játékos kalandoknak és vidám télűzésnek.
fényvonat Mahóca
Zúzmara Expressz indul Mahócára
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Téli kirándulás különvonattal.
Tűzijáték és kutya nem jóbarát, mit tegyünk ha fél?
SzabadidőKultúraSzabadidőKörnyezet
A hangos, fényes tűzijáték megrémíti a legtöbb állatot, nem kivételek ez alól a kutyák sem, amelyeknek nem adatott meg, hogy a nagy zajongások idejére távolabbi helyekre repüljenek vagy fussanak, hiszen háziállatok, akikre a gazdiknak kell ilyenkor fokozottan ügyelniük.