Ugrás a tartalomra

Jó látni a kórusok hitét, lelkesedését

Létrehozva
Elkezdődött a 26. Veczán Pál Egyházzenei Kórustalálkozó. Szerdán a zsoltáréneklő versennyel indult, csütörtökön pedig az első énekkarok mutatkoztak be a Belvárosi evangélikus templomban. A program pénteken délután 4 órától új helyszínen, az Avas-Déli református templomban folytatódik.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Veczán Pálné visszatekintett az elmúlt huszonhat évre. – Kezdetben nagyon kevés, négy-öt énekkar jelentkezett, de annak is nagyon örültünk. Az 1990-es években még csak egynaposak volt a találkozók. Akkor a neve is más volt: Egyházi Kórusok Találkozója. Férjem 2004-ben bekövetkezett halála után az Miskolci Kulturális Központ vezetője, Tánczos Tamás javaslatára változott a neve Veczán Pál Egyházzenei Kórusok Találkozójára. Huszonkét éve négynaposak a rendezvényeink.

Veczán Pálné szerint a kórustalálkozó Miskolc életében kedves, kellemes színfolt. – Sokan igénylik, sokan szeretnének akár egy órára is elcsendesedni, s átformálódva, tiszta lélekkel, szeretettel és békével a szívükben kilépni a templomok kapuján – nyilatkozott a névadó özvegye, aki maga is szervezője a programsorozatnak. – Idén gondoltam arra, hogy az edelényi L’Huillier-Coburg kastély adjon otthont a szombati hangversenynek. Hála Istennek nagy az érdeklődés.

– Tavaly a jubileumi alkalomra szerettem volna valamivel még kiegészíteni a találkozót, ami talán még nagyobb kedvet ébreszt a felnövekvő ifjúságban az Istent dicsőítő énekek előadására. Zsoltáréneklő versenyt indítottunk a fiatalok számára. Már a jelentkezők száma is mutatja – 120 diák –, hogy nagy volt az érdeklődés. Idén már 163 jelentkezővel indult el a verseny. Sőt bevontuk az óvodásokat is. Gyönyörűség volt hallgatni csodálatosan csengő-bongó hangjukat és lelkesedésüket. Úgy gondolom, ezt csak folytatni lehet – fogalmazott Veczán Pálné.

A szombati hangverseny ugyancsak délután 4 órakor kezdődik, mint ahogy a vasárnapi záróprogram is, aminek a Belvárosi református templom ad otthont.

Ez is érdekelhet

Három góllal kikaptak a miskolciak
MiskolcSport
Vízilabda: E.ON férfi OB I, alsóházi bajnokság, helyosztók, 9. forduló: az első negyedben gyengélkedtek a vendégek.
Megbízott főigazgató vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórházat
MiskolcEgészség
Dr. Kostyál László Csaba megbízott főigazgatóként vezeti májustól a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházat - közölte az intézmény csütörtökön.
Áprilisi közgyűlés
A DAM Miskolc egyik legfontosabb ipari tartaléka
MiskolcGazdaság
„A mi döntésünk mögött ez a motiváció állt: Miskolcnak vissza kell szereznie azt a mozgásteret, amely nélkül nincs valódi gazdaságfejlesztés.”- mondta Tóth-Szántai József polgármester a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen.
Pretoriában hangolt Gaboronéra
MiskolcSport
Atlétika: Simbine Classic, ezüst kategóriás verseny, Pretoria, Dél-afrikai Köztársaság.