Ugrás a tartalomra

Jó, szép és igaz világot tanítják és mutatják be

Létrehozva
A Hámori Waldorf Iskola  jubileumi kiállítása nyílt meg kedden az Adyban.
Preview Image
A Waldorf tanterv 12 éve kiállítás az Adyban - Mocsári László képgalériája

Jó/Szép/Igaz címmel nyílt meg a Hámori Waldorf Iskola kiállítása szerdán délután az Ady Endre Művelődési Házban. A tárlatot az intézmény fennállásának harmincéves évfordulója alkalmából rendezték. 

A megnyitón először Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere szólt, aki méltatta a Waldorfban folyó szakmai munkát. 

- Gyermekeink az idejük túlnyomó többségét az iskola falai között töltik. Éppen ezért nagyon fontos az, hogy milyen légkörben, milyen hangulatban és milyen módszerek mentén zajlik az oktatás, valamint az is, hogy milyen közösség fejlődik az adott iskolában. Én nagyon hálás vagyok az intézmény közösségének, mert ma Miskolcon a Hámori Waldorf Iskola az egyike azoknak az oktatási intézményeknek, melyekben a gyermek, az ember személyisége van a központban és az oktatási módszereket is úgy válogatja össze, hogy ezt ne elnyomja, hanem fejlessze, kiteljesítse – hangsúlyozta a városvezető. 

Kép
Varga Andrea alpolgármester. Fotó: Mocsári László


A kiállítást Rőczei Zsanett, az intézmény rajz és francia szakos tanára állította össze. Érdeklődésünkre elmondta, a tárlat célja éppen az volt, hogy a látogatók képet kaphassanak a Waldorf pedagógiájáról.

- A tizenkét év tantervét próbáltuk bemutatni, tehát nemcsak rajzórán készült alkotások láthatók itt, hanem például füzetekről készült fotók, kézimunkák és egyéb tárgyak is, amiket a gyerekek csinálnak a tizenkét év alatt. Minden évfolyamnak van egy vagy két tablója és bízom benne, hogy aki megnézi, teljes képet kaphat az intézményünkről – tette hozzá. 

Kép


Rőczei Zsanett arra is választ adott, mit jelent a cím: „A jóság a szépség és az igazság hármasa fontos elv nálunk, ami átitatja a tanterv egészét. Mi arra törekszünk, hogy a gyerekek azt éljék meg, hogy a világ jó, a világ szép és a világ igaz. Ha ezt élhetik meg az iskolában, akkor remélhetőleg felnőttként is ezt fogják maguk körül megteremteni” – árulta el.
A megnyitót követően az érdeklődők megtekinthették az intézmény 11. osztályának „Ezt nagyon élem!” című zenés estjét a kulturális intézmény nagytermében. A kiállítás április 29-éig tekinthető meg az Ady nyitvatartási idejében. 

Ez is érdekelhet

Szeles időnk lesz, jöhet pár zápor, zivatar
Miskolc
Itt van az ősz, itt van újra?
Fontos változás a forgalmi rendben a 26-oson – erre figyeljen!
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról kedd reggel.
Versenybuszt indít egy közlekedési társaság? Miskolcon ez is lehetséges!
Miskolc
Idén is megrendezik az eljutási versenyt Miskolcon, kedd reggel jön a rajt! Ki lesz a leggyorsabb?
Látható jelenlét – lecsaptak a rendőrök Miskolcon
MiskolcBűnügy
Prostitúció, kábítószer, garázdaság – összehangolt akciót tartottak a borsodi megyeszékhelyen.