Ugrás a tartalomra

Jó szívvel adta alkotásait Miskolcnak

Létrehozva
A miskolci, egészen pontosan diósgyőr-vasgyári születésű Kraitz Gusztáv 2006-ban adományozta Miskolcnak a Szinva teraszon található almakompozíciót és az ő alkotása a jövő héten felavatandó Kohászati emlékmű is.
Kép
Pénteken még dolgoztak rajta, de május 16-án, kedden átadják a kohászat emlékművét, Kraitz Gusztáv alkotását. Fotók: Mocsári László

A Miskolci Hét keretein belül avatják fel május 16-án a miskolci kohászat több évszázados történelme előtt tisztelgő Kohászati emlékművet az Újgyőri főtéri körforgalomban. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az alkotás központi elemét, a 17 tonnás salaktálat az elmúlt hetekben emelték be a helyére.

A miskolci származású, Svédországban élő szobrászművész salaktálat formázó alkotása speciális fénytechnikai berendezések segítségével idézi majd meg a salaköntés pillanatának vöröses ragyogását. A különleges fényjátékot szintén ezen a napon, este nyolc órakor láthatja majd először Miskolc közössége. Az emlékmű felavatásán az alkotó, Kraitz Gusztáv is jelen lesz, aki lapunknak elmondta, gyerekkorából rengeteg emléke van a Vasgyárról, melyeket ma is szívesen idéz fel.

Meghatározza a Vasgyár

- A Második utcán születtem és nevelkedtem fel, körülbelül kétszáz méterre attól a helytől, ahol az emlékmű fog állni. Az apám a gyárban dolgozott, ahogyan gyerekkori barátaim is egytől egyig a vasgyári munkások gyerekei voltak. Arról, hogy emléket kellene állítani a város kohász múltjának, úgy tizenöt évvel ezelőtt kezdtünk el beszélgetni, a hogyan akkor még kérdéses volt. Aztán sikerült bejutni az akkor már nem üzemelő gyár területére, és ott találtuk meg ezt az egyik utolsó salaktálat, amiről azonnal eszembe jutott az, hogyan színezte vörösre az eget esténként a forró salak. Azonnal éreztem, hogy ez jó lehet az emlékmű alapjául – idézte fel az alkotó, aki fontosnak tartotta megjegyezni: Miskolchoz, Magyarországhoz ma is élő kapcsolatok kötik.

Kraitz Gusztávot már egészen fiatalon a művészi pálya felé vitte a sors, középiskolásként 1943-ban megnyert egy rajzversenyt, majd a következő évben felvették a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolára. Életútját viszont csaknem kettétörte a második világháború: 1945-ben a fővárost elfoglaló szovjetek letartóztatták, és bányamunkára küldték. A négy év kényszermunka során többször kísérelt meg szökést, sikertelenül. 1949-ben szabadult, és befejezhette tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán. Az 1956-os forradalom idején Ausztriába menekült, ahonnan később Svédországba, Stockholmba utazott. Itt helyi művészek segítségével kezdett új életet.

A világhírű alkotó 1961-ben házasodott össze Ulla-Britt Stenqvist képzőművésszel, azóta együtt dolgoznak, együtt kezdeményezték a norsholmi Ravine nevű művészeti és koncertcsarnok létrehozását, és ennek a finanszírozására hozták létre az Ulla és Gustav Kraitz Alapítványt. Alkotásaival a világ számos pontján lehet találkozni: ő tervezte a New York-i ENSZ Székház előtti és a budapesti Wallenberg-emlékművet is.

Kép
Fotó: kozterkep.hu

Emlékül Miskolcnak

Miskolcon sem a Kohászati emlékmű lesz az első köztéri alkotása, Kraitz Gusztáv ajándéka a Szinva teraszon látható almakompozíció (ezek „testvéreik” a szobrász egyik leghíresebb kompozíciójának, a San Franciscóban látható, tizenkét darabból álló, egyméteres almáknak).

- Bár Svédországban élek hosszú évtizedek óta, Miskolc mégis a szülővárosom, nélküle nem lennék az, aki ma vagyok, így természetes, hogy jó szívvel adtam Miskolcnak ezeket az alkotásokat – zárta a művész, aki végül köszönetet mondott mindenkinek, aki segédkezett az emlékmű megvalósításában, a miskolciaktól pedig azt kérte: tegyenek meg mindent azért, hogy Miskolc soha ne felejtse el kohászati múltját.

Kraitz Gusztáv munkásságát Miskolc város 2008-ban Pro Urbe kitüntető címmel ismerte el, 2019-ben pedig megkapta a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Kép


Az emlékmű két oldalán az alábbi szövegek lesznek olvashatók:
1.
FAZOLA HENRIK, MAJD FIA, FRIGYES BÜKKI KOHÓINAK (1770) UTÓDAKÉNT 1867-2008 KÖZÖTT MŰKÖDÖTT, MISKOLC ÉLETÉT DÖNTŐEN MEGHATÁROZÓ ÁLLAMI DIÓSGYŐRI KOHÁSZAT EMLÉKÉT ŐRZI – ITT, A VASGYÁR VÁROSRÉSZ KAPUJÁBAN – AZ „ACÉLVÁROS” EGÉT NAP MINT NAP VÖRÖSRE FESTŐ SALAKÖNTÉSHEZ HASZNÁLT UTOLSÓ ÜST.
2.
A LEGUTOLSÓ HARCOS (részlet)
Valami forró, nyári éjszakán
Gyárfüst ölelt át lomha földszagot
S a legnagyobb lélek szökkent belém:
Az ucca és a föld fia vagyok.
(József Attila)
A füst és a salaköntés fényei gyermekkori emlékeim
Kraitz Gusztáv
szobrász 2023

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub Évadzáró Táncgálája az Adyban
Szemet kápráztatóan zárták az évadot a miskolci táncosok
Miskolc
A Diósgyőri Jazz Tánc Klub mellett a hétvége folyamán a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület is megadta a módját az évzárásnak.
Képgaléria
Lions 3x3 kosárlabdashow az egyetemen
3x3-as örömködők: Barbi angyalai, Lángos Legendák és a többiek
MiskolcSport
Kilencedik alkalommal tartotta meg az Első Miskolci Lions Club és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kosárlabda Szövetség hagyományos rendezvényét.
Jakubinyi László diplomás ápoló, gyógypedagógus a Jó ember-díj idei kitüntetettje
Miskolc
A miskolci Szimbiózis Alapítvány elnöke kapta idén a Káplár László Emlékére Kulturális Alapítvány Jó ember-díját.
Képgaléria
Múzeumok Éjszakája
Múzeumok Éjszakája: Miskolc, a kiemelt helyszín
Miskolc
A programokat két fő téma alapján állította össze a Herman Ottó Múzeum: a Jókai emlékév és a népművészet kapott kiemelt szerepet.