Ugrás a tartalomra

Jövő október végére javíthatják ki az M30-as veszélyessé vált szakaszát

Létrehozva
Jelenleg a megsérült töltés helyreállításának tervezési munkálatai zajlanak, a hibát megszüntető cölöpözés márciusban kezdődhet.

Kép
Sárga tábla jelzi a terelőutat az M30-ason. Fotó: Mocsári László

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, február 17-e óta nem lehet közlekedni az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszán, mert a pálya mindkét oldalán oly mértékben megrepedt, illetve megsüllyedt a burkolat, ami balesetveszélyessé tette a közlekedést. Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője szerda esti közleményében úgy fogalmaz, a lezárás hónapok óta borzolja a kedélyeket, az autópályán közlekedők mellett két település, Arnót és Felsőzsolca lakosait sújtja leginkább, mert emiatt jelentősen megnőtt a településeken áthaladó forgalom.

– A helyzet mihamarabbi megoldása érdekében többször is egyeztettem az Építési és Közlekedési Minisztériummal és folyamatos tájékoztatást kértem. Ezzel párhuzamosan több alternatívát is javasoltam, amivel ideiglenes megoldásként csökkenthetnénk a csúcsidőszakokban jelentkező torlódásokat. Sajnos ezek egyike sem hozna érdemi eredményt, a minisztériumtól ma délután kapott tájékoztatásból ugyanis az derült ki, hogy ezek megvalósítási ideje mintegy 13,5–18 hónap. Ez azt is jelenti, hogy leggyorsabb megoldás a végleges, azaz a hiba javítása, amit a jótállási kötelezettség keretében, saját költségén végez el a kivitelező. A javítás befejezésének legkésőbbi határideje: 2025. október 31-e – írja.

A képviselő a szaktárcától kapott tájékoztatóból azt is megtudta, hogy a kivitelező, azaz az STR M30 Konzorcium az elmúlt hónapokban helyszíni- és laborvizsgálatokkal meghatározta a hiba okát és szakértők bevonásával javaslatot tett a helyreállításra. „Ennek során többek között gondoskodni kell a rétegvíz elvezetéséről, a töltést néhol részlegesen, máshol teljesen el kell bontani. A süllyedést okozó altalaj további elmozdulásának megakadályozása, teherbírásának növelése érdekében összesen hétszázötvenöt cölöpöt raknak le, az egyes cölöpök hossza húsz-huszonöt méterre tehető. A cölöpözést követően épülhet vissza a mintegy százezer köbméter töltés és hétezer négyzetméter pályaszerkezet” – fogalmaz.

Csöbör Katalin leszögezi, elenleg a javításhoz szükséges idegen területekre történő rálépési megállapodások megkötése és a töltés helyreállításának tervezési munkálatai zajlanak. A javítási munkálatok az ünnepek után, januárban folytatódnak a felvonulási területek és a javításhoz szükséges anyagok biztosításával. A töltést érintő és a cölöpözést előkészítő munkák – az időjárás függvényében – várhatóan márciusban kezdődnek. „A minisztérium arról biztosított, hogy a cél az, hogy az érintett pályaszakaszt a lehető legrövidebb időn belül meg lehessen nyitni” – zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Darmos László
Miskolci vagyonőr keresi a nagy őt – Elindult a Házasság első látásra
MiskolcBulvárCelebhírek
Miskolci izomkolosszus is szerepel a TV2 Házasság első látásra harmadik évadában. A 39 éves Darmos László sokszor érezte már, hogy egykori párjai a megmentő szerepet várják el tőle, majd elhagyják, amint már nincs kimondottan szükség rá. Egy igazán lobbanékony nőt választottak számára a szakértők.
A 26-os felújítása madártávlatból
Újra járható a Pattantyús utca, több helyen munkavégzés lassítja a forgalmat Miskolcon
Miskolc
Az Avas főútjának felújításához kapcsolódó munkálatok, valamint több városi útfelújítás és közterületi munka miatt ugyanakkor Miskolc több pontján továbbra is időszakos forgalomkorlátozásokra és sávszűkítésekre kell számítani.
Villamosbaleset az Újgyőri főtéren
MiskolcBaleset
A Thököly utca és az Újgyőri főtér között villamospótló autóbuszokkal szállítják az utasokat villamosbaleset miatt.
Különleges ételekkel és előadókkal érkezik a IV. Sólet Fesztivál vasárnap
MiskolcKultúraEgyház
Sólet, flódni, klezmer, humor és találkozások – szeptember 6-án, ismét megtelik élettel a miskolci zsinagóga udvara.