Ugrás a tartalomra

A jövő piacait is ellátják kábelekkel

Létrehozva
Támogatói oklevelet vehetett át pénteken a FUX Zrt. vezetése Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől.

A közel 30 éves múltra visszatekintő miskolci vállalat 564 millió forintos beruházást hajt végre, tovább bővíti termékpalettáját, dolgozóit pedig meg tudja tartani. Miskolcon egyébként 15 cég csatlakozott a kormány versenyképesség-növelő támogatási programjához. Vállalták, hogy mintegy 7 milliárd forintért beruházást hajtanak végre – ebből 3,4 milliárd az állami támogatás –, amivel 5800 munkahelyet védenek meg.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

– Az innováció, a kutatás-fejlesztés és a kreativitás már a kezdetektől alapvetése a cégünknek, így tudunk meghatározó pozíciót betölteni a piacon – fogalmazott beszédében a FUX Zrt. ügyvezető igazgatója. Barkóczi István hozzátette, ma már Európában is középvállalatnak számítanak a távvezetékek és kábelek gyártásában. A kontinensen mindenhol jegyzik őket, négy szabadalommal rendelkeznek, újabb kettő van kidolgozás alatt. – Partnereink tudják, hogy a FUX mindig megoldja az egyedi problémáikat. Bizalommal fordulnak hozzánk.

A miskolci cég karbonszállal erősített kompozit erősítéssel is gyárt vezetékeket a hagyományos acél mellett. Ez ma csúcstechnológiát jelent. A napokban szállítottak ebből Portugáliába, most fogják felszerelni a vezetékeiket. Ez a megoldás az ügyvezető igazgató szerint forradalmasítja a távvezetékek építését – és egyben nagy piaci lehetőséget jelent a vállalat számára.

Kép

Az elmúlt évtizedekben annyi vezetéket gyártottak már, ami megfelel a Föld-Hold távolság egyharmadának. Ha fel tudják gyorsítani a termelést, akkor már akár egy évtized múlva eljutnának a Holdig is. – A támogatással meg tudjuk valósítani a tervezett fejlesztéseket, amiket néhány hónapon belül bemutatunk majd. Nagyon vártuk már tehát a támogatói nyilatkozatot.

Jó helyre megy

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő arról az összefogásról beszélt, aminek köszönhetően Miskolc fejlődhet, a magyar ipar egyik motorja lehet. – A világjárvány mindenkit új megoldások keresésére ösztönzött, a magyar kormány versenyképesség-növelő támogatási programmal válaszolt a kihívásra. Erről a gyorsaságról már a nagy külföldi vállalatok vezetői is elismerően szólnak.

Kép

A politikus örömének adott hangot, hogy a FUX számára is érkezett a támogatásból, így a nehézségek ellenére nem kell elbocsátani munkavállalókat, sőt fejlesztésekbe foghatnak. – Jó helyre megy a támogatás, továbbra is biztosított a megélhetés a cég munkatársainak. Mindnyájan összefogva, nagy erőkkel azon dolgozunk, hogy naggyá tegyük Miskolcot és környékét.

„Egyedülálló minőség”

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, a világjárvány második hullámának elkerülése hiú ábránd volt csupán, ma már egyértelmű, hogy az életünk része, alkalmazkodnunk kell hozzá. És ez kijelöli a kormány feladatát is: meg kell védeni az emberek életét és egészségét, de biztosítani kell továbbra is Magyarország működőképességét. Ezért fogtak össze a vállalatokkal, amelyek bátran vállalják a beruházást. Több mint 900 magyar vállalat gondolkozott így, összesen 425 milliárd forintnyi beruházás jön létre a következő hónapokban. Ezzel több mint 155 ezer munkahelyet tudnak megvédeni.

Kép

A miniszter kiemelte, a térség fejlesztésében teljesen új perspektívát nyit az, hogy 2022-re Miskolcot és Kassát autópálya fogja összekötni. Méltatta a Miskolci Egyetemet, hiszen – mint fogalmazott – az itteni mérnökképzés az egész országnak fontos. – A letelepülni szándékozó beruházók döntéseiknél a szakember-utánpótlásra kiemelten kíváncsiak. Számítunk a további együttműködésre a felsőoktatási intézménnyel.

Végül kifejtette: az alapvetően exportra épülő magyar gazdaság megújításában nagy szerep hárul az olyan vállalatokra, mint amilyen a FUX is. A mostani beruházással 200 munkahelyet védenek meg, és felgyorsítják a nemzetközi piaci terjeszkedést. – Büszkeségre ad okot, hogy az egész kontinensen egyedülálló minőségű vezetékek gyártása Miskolcon történik. A beruházással tovább bővül a termékpaletta, a cég tovább tudja javítani piaci részesedését. És jelentős mértékben növelik a termelékenységüket azok a modern, specializált berendezések, amiket a kormány támogatásával vásárolnak meg.

Ez is érdekelhet

Halálig tartó egészséges élet
MiskolcSportSzabadidő
Az évek óta sikeres Avasi Kvaterka programsorozat megálmodói most más területen is szeretnének közösséget szervezni. Szombaton várják Miskolcot az Avasi kilátónál egy igazán aktív programra.
Képregényekkel és játékokkal lepték meg a kórház kis betegeit
MiskolcEgészségSzabadidő
Több mint 350 ezer forint értékű könyvet, képregényt és játékot adtak át a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Gyermekegészségügyi Központjának pénteken. Az adományok a május végén megrendezett első MiskolCON Képregény- és Geekfesztivál jótékonysági gyűjtéséből származnak.
Képgaléria
MEN-csütörtök
Erős kezdés a Miskolci Egyetemi Napokon
MiskolcSzabadidő
Csütörtökön megnyitott az idei MEN, Mehringerrel és Bruno X Spacc-cal.
Képgaléria
Eskü tétel és kibocsátó ünnepség a Rendvédelmi Technikumban
Esküt tettek a Miskolci Rendvédelmi Technikum végzősei
Miskolc
Ünnepélyes eskütétellel egybekötött kibocsátó ünnepséget tartottak pénteken a Miskolci Rendvédelmi Technikumban. A végzős tanulók a képzés sikeres teljesítése után próbaidős rendőrőrmesterként kezdik meg szolgálatukat az ország különböző rendőri szerveinél.