Fehér és barna por, géppisztoly és töltények – ezek voltak egy cég ügyvezetőjének autójában a gazdasági társaság miskolci telephelyén. Több gépjárműalkatrészt és autót lefoglaltak, közöttük olyat is, ami körözés alatt állt. Továbbá körözött szlovák rendszámtáblákat is találtak a nyomozók, akik letartóztatását kérték. Ennek a Miskolci Járásbíróság helyt adott.
Kábítószer és géppisztoly került elő az ügyvezető kocsijából
Létrehozva
Nyomozás indult egy 52 éves férfi ellen többek között kábítószer-kereskedelem, orgazdaság, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés miatt.
Ez is érdekelhet
Holttestet találtak Miskolcon
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.