Ugrás a tartalomra

A kanyaró drámai terjedésére figyelmeztet a WHO

MTI
Utoljára módosítva
2019. augusztus 29. csütörtök 09:07
Világszerte nőtt a kanyarós megbetegedések száma, nagyrészt az oltásellenes kampányok miatt – áll az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön közzétett jelentésében, amely szerint az év első felében egyedül Európában csaknem 90 ezer kanyarós esetet regisztráltak.

„A vakcinákkal kapcsolatban keringő téves információk épp olyan fertőzőek és veszélyesek, mint maga a betegség, amely a segítségükkel terjed” – idézi a közlemény Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a szervezet főtitkárát.

Kate O’Brien, a WHO oltásokért felelős központjának igazgatója genfi sajtótájékoztatóján szintén az oltásellenes kampányokat, valamint a rossz egészségügyi ellátórendszereket tette felelőssé a betegség terjedéséért.

A jelentés hivatkozik egy tavaly júniusi felmérésre is, amely szerint a vakcinákba vetett bizalom magasabb a szegényebb országokban, a fejlett országokban viszont egyre többen kételkednek az oltások hatásosságában. Ennek következtében a járvány olyan helyeken is felütötte a fejét, ahol erre rég nem volt példa: megbetegedéseket jelentettek az Egyesült Királyságból, Albániából, Görögországból és Csehországból is, noha e négy ország korábban bejelentette, hogy sikeresen felszámolták a betegséget.

A jelentés hangsúlyozza, hogy 2019-ben a januártól júniusig terjedő időszakban a kanyarós esetek száma a duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest.

A legsúlyosabb járványokat a Kongói Demokratikus Köztársaságból, Madagaszkárról és Ukrajnából jelentették. Az ukrán egészségügyi minisztérium februári jelentése szerint eddig nyolcan haltak meg a betegségben.

A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyerekeket támadja meg. A fertőzöttek a kanyaró szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat.

Programok

-
Művészetek Háza
-
több helyszínen
-
Generali Arénától
-