Ugrás a tartalomra

Szűrések, mozgás és közösségi programok töltötték meg a Szent István teret

Létrehozva
Ingyenes szűrővizsgálatokkal, közös mozgással, életmód-tanácsadással és színes programkínálattal várták a miskolciakat pénteken a Szent István téren, ahol első alkalommal rendezték meg a Miskolci Egészségnapot.
Kép
Egészségnap
Fotók: Osztie Tibor

A rendezvény célja az volt, hogy a rohanó hétköznapokba is becsempéssze a prevenciót, és ráirányítsa a figyelmet az egészséges életmód fontosságára – mindezt családbarát, közösségi élményként.

Már reggel 9 órakor benépesült a tér: fiatalok, idősek és családok érkeztek, hogy éljenek az ingyenes lehetőségekkel. A szűrőbuszoknál folyamatos volt az érdeklődés, sokan vérnyomást mértek, vércukorszintet ellenőriztettek, vagy éppen testösszetétel-vizsgálaton vettek részt, míg mások inkább szakemberektől kértek tanácsot az egészséges életmódról.

Kép
Egészségnap

Helyben

A helyszínen komplex szűréseket is biztosítottak: nőgyógyászati vizsgálatok, szájüregi szűrés, tüdőszűrés, valamint koleszterin-, vércukor- és húgysavszint-mérés is elérhető volt, sőt a Magyar Rákellenes Liga PSA-szűréssel is készült. A vizsgálatokat TAJ-kártyával, érkezési sorrendben vehették igénybe az érdeklődők.

A program azonban jóval túlmutatott a szűréseken. A színpadon egymást váltották a bemutatók: fellépett a Miskolci Mazsorett Együttes, senior örömtánc és thai chi bemutató is színesítette a napot, de volt aerobik edzés, gerinctorna és zumba is. A szervezők külön kihívással is készültek: aki 14 óráig teljesítette az 5000 lépést, ajándékban részesült.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A mozgás mellett a mentális egészség is hangsúlyt kapott. Az életmód-tanácsadási pontokon dietetikusok, mentálhigiénés szakemberek és gyógytornászok segítették a résztvevőket, míg az idősebb korosztály számára külön programokat szerveztek. Demenciaszűréssel, közösségi életet bemutató beszélgetésekkel, sőt még nótakörrel és kvízjátékokkal is készültek, hangsúlyozva: a társas kapcsolatok megőrzése kulcsfontosságú a lelki egészség szempontjából.

Mindenkinek

A gyermekeket és fiatalokat interaktív foglalkozásokkal várták: játékos formában tanulhattak a helyes kéz- és fogmosásról, az egészséges táplálkozásról, valamint a káros szenvedélyek megelőzéséről. A legkisebbeknek kreatív foglalkozásokat tartottak, a tinédzsereket pedig drogprevenciós előadásokkal és akár kutyás bemutatóval is megszólították.

A rendezvény lebonyolításában a Miskolci Egyetem hallgatói is részt vettek. Egy védőnő szakos diák elmondta: tanáraik invitálására érkeztek, és a gyakorlatban is kipróbálhatják magukat, miközben segítik a lakosságot.

Kép
egeszsegnap_megnyito_20260320-ot_07.jpg

Az eseményen Hollósy András alpolgármester is hangsúlyozta: az egészség az egyik legnagyobb kincs, amelynek értékét sokszor csak akkor ismerjük fel, amikor már hiányzik. Mint mondta, a szűrővizsgálatok lehetőséget adnak arra, hogy mindenki időben képet kapjon saját állapotáról, és még idejében lépéseket tehessen egészsége megőrzéséért.
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol és mikor tudunk vért adni a jövő hét folyamán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vérellátás és véradás kiemelt jelentőséggel bír az év valamennyi időszakában.
Itt a szifilisz, egész Európában terjed
EgészségBelföldVilág
Más európai országokhoz hasonlóan az utóbbi időben hazánkban is megemelkedett a szifiliszes megbetegedések száma.
Ma van a koraszülöttek világnapja
EgészségBelföld
November 17-én világszerte a legapróbb hősökre gondolunk, akik a vártnál korábban érkeztek a világra, és azokra is, akik nap mint nap értük dolgoznak.
Országos szakmai elismerést kapott Dr. Simon Réka
EgészségMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Házi Gyermekorvosok Egyesülete „A Legjobb Hír-szerző Díja – 2024” elismerést idén Dr. Simon Réka gyermekgyógyásznak ítélte oda.