Ugrás a tartalomra

KAP – Mit kap a közönség? – Interjú Kovács András Péterrel

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2019. november 21. csütörtök 12:23
A nagy érdeklődésre tekintettel két előadást is tartott Kovács András Péter stand-up comedy előadó kedden este a Művészetek Házában. Amikor készül egy műsorra, saját állítása szerint sejtése sincs arról, hogy mi lesz vicces és mi nem a közönségnek.
Fotó: Mocsári László

Milyen a kapcsolat a Dumaszínház tagjai között?

Nagyon jó, mivel hasonló gondolkodású és lelkületű emberekből áll a csapat, némi felületi különbséggel olyan, mintha egymás klónjai lennénk, szavak nélkül is megértjük egymást. Litkai Gergővel és Hadházi Lászlóval baráti a viszony, nagyon sokat dolgozunk együtt. Ennek ellenére ritkán tudunk munkán kívül is találkozni, a magánéletünkben, mert mindenki szanaszét van az országban, mindenki máshol lép fel nap mint nap. Saját családommal nem tudok este találkozni, nemhogy a barátaimmal.

A humor mint hivatás több területen adott már Önnek álláslehetőséget, mi az, ahol még kipróbálná magát ezen a területen?

Az az igazság, hogy már minden területen kipróbáltam magam. Amelyik engem is szórakoztatott, amelyikben lehet kompromisszummentesen haladni és önmagamat megvalósítani, azt még most is csinálom. Már volt benne zenélés, filmforgatókönyv-írás. A színészetet azonban még nem próbáltam ki, de nem is tartom magam feltétlenül jó színésznek, úgyhogy ezt nem is erőltetném, esetleg tét nélküli hobbiként, házimoziban tudom elképzelni. Ami színészetet viszünk az előadásainkba, ezt az úgynevezett acting outot, hogy előadjuk a jeleneteket, amiket felvázolunk, ilyenkor mégiscsak saját magunkat alakítjuk. Nekünk, mint erős egyéniségeknek valószínűleg nehéz lenne pont saját magunkat levetkőznünk ahhoz, hogy valaki mássá alakulhassunk át.

Megbánta-e a döntéseit a hivatásával kapcsolatban, hiszen először jogot tanult?

Annak nagyon örülök, hogy elvégeztem a jogi egyetemet, mert adott egy olyan rendszerben látást, gondolkodásmódot és gyakorlatiasságot, ami valószínűleg hiányozna a művészlétből, ahol egy méterrel a föld fölött lebegek, elfelejtek határidőket és megbeszélt időpontokat. Továbbá örülök annak is, hogy kipróbálhattam, milyen napi nyolc-tíz órában dolgozni a munkahelyen, ahol van határidő, felelősség, számonkérés. Sok művészen azt látom, hogy egyszerűen szétfolynak, jót tenne nekik is egy alkalmazotti munkaviszony.

Tervezi-e, hogy visszatér a joghoz valaha?

Nem. Ha az élet úgy hozza, hogy a stand-up karrier beáll, mint a gerely, és nem megy tovább, még akkor sem hiszem, hogy lenne visszaút. Annyi minden megváltozott már azóta, hogy újra kéne tanulnom az egészet, nem beszélve arról, hogy arra a területre nincsen kapcsolati hálóm, illetve megalapozott bázis, ahova visszatérhetnék.

Elképzeltem Önt a bíróságon, nem nevetnének az emberek?

Azt gondolom, hogy annak ellenére is komolyan vennék a beszédemet egy tárgyaláson, hogy ismernek már mint stand-up comedyst. A diákok is kénytelenek voltak egy idő után komolyan venni, mikor tanársegédként vizsgáztattam az egyetemen. Hiába tartottak lazának és jó fejnek, azért azt megköveteltem, hogy tudjanak a vizsgákon.

Írt-e ebben a témában stand-upot?

Nem, annak idején még nem ezzel a fejjel gondolkodtam. Ahhoz, hogy egy ilyet megírjak, nagyon megerőltető lenne történeteken gondolkoznom, mert már nem érdekel ez a téma.

Minden előadást megír és megtanulja ezeket a szövegeket?

Igen. Én igen. A kollégák különböző módokon dolgoznak. Van, akinek spontán születik meg a színpadon, aztán azt jegyzi meg annyira, hogy a következő este is el tudja mondani, illetve a pillanat hevében tovább is fejleszti. Én azonban az vagyok, akinek előtte le kell ülnie, át kell gondolnia, valami ihletet kell merítenie. Ehhez kellenek például olvasmányok, amiktől olyan gondolatok jönnek, amiket érdemes aztán viccel felturbózni. Ha kidolgoztam a szöveget, kinyomtatom, előadás előtt toporgok a függöny mögött, elmondom színpadon, aztán ami nem jó, átszerkesztem. A jó részeket pedig megpróbálom egy nagyobb ívvé farigcsálni. Tehát az első megírás után folyamatos a szerkesztői munka. Kihúzom, amik úgy érzem, nem ütöttek, nem oda valók vagy inkább tűnnek fecsegésnek. Az sem mind maradhat, ami vicces, ha nem építi a mondandót.

Honnan tudja, hogy mi fog ütni, mi lesz vicces?

Nem tudom. Ezt senki sem tudja. Egyikünk sem tudja. Most már van valami sejtésünk arról, hogy mi működhet, de senki nem tud biztosra menni. Nincs olyan, hogy leírtam öt perc vicceset, és akkor dőlni fogunk a nevetéstől. Mindig úgy megyünk ki, hogy fogalmunk sincs, milyen lesz. A legrosszabb egy új est bemutatója, olyankor azzal a kilencven perccel az ember úgy áll ki, mintha kezdő stand-upos lenne. Amikor azonban egy új est még zsenge, akkor okoz meglepetéseket, nem feltétlenül jó értelemben. A mostani miskolci előadást már két éve mondom színpadon, úgyhogy ez nagyjából már összeállt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc városában