Ugrás a tartalomra

Kardos Sándor a CineFest életműdíjasa

Létrehozva
Az operatőr, rendező, fotográfus a fesztivál zárógáláján, szeptember 14-én szombaton veszi át elismerését.
Kép
Fotó: kortarsonline.hu

A magyar filmszakma egyik legnagyobb kísérletezője, a nyolcvanéves Kardos Sándor kapja szeptember 6. és 14. között megrendezendő 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját – tájékoztatta szerkesztőségünket a rendezvényt szervező CINE-MIS Kft.

–„Isten ujja beleért a képbe” – mondja Kardos Sándor. Igaz ez az általa fényképezett klasszikusokra A kis Valentinótól (1979) az Eldorádóig (1988), és igaz az általa alapított privátfotó-gyűjtemény, a Hórusz Archívum fényképeire is, mert „a képek összessége az egyet, az egészet” jelenti. A világon először készített célfotókamerával játékfilmet, A sírásót (2010).

Pályája során elnyerte a Kossuth- és a Balázs Béla-díjat, háromszor a filmkritikusok, kétszer a Filmszemle díját, 1989-ben az Eldorádóért Európai Filmdíjra jelölték. Több mint harminc játékfilmet fényképezett. Jeles András, Bereményi Géza, Tarr Béla, Tímár Péter, Gödrös Frigyes alkotótársaként a fent felsoroltakon túl olyan művek operatőre volt, mint az Őszi almanach (1984), Egészséges erotika (1985), A tanítványok (1985), az Álombrigád (1985), A legényanya (1989), a Mielőtt befejezi röptét a denevér (1989), A turné (1993), a Glamour (2000) és a Csoda Krakkóban (2004).

Kardos Sándor a CineFest életműdíját a fesztivál zárógáláján, szeptember 14-én szombaton veszi át. Az ünnepélyes esemény délután négyórakor kezdődik a Művészetek Háza Pressburger termében.

Ez is érdekelhet

Mikita Dorka Júlia
Ő Frankelda hangja
Kultúra
Egy miskolci színész szinkronizálja az új mesemusical főszereplőjét. Mikita Dorka Júlia mesélt a film látványvilágáról is, valamint elárulta, kinek kölcsönözné szívesen a hangját.
Képgaléria
Miskolci Dixieland Band a Mályi Plázson
A Miskolc Dixieland Band zenélt a Mályi Plázson
KultúraMiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénSzabadidőBulvár
Különleges buli volt a RádióM Mályi Plázson szombat este.
Cannes - Román film nyerte az Arany Pálmát, orosz rendezőé a Nagydíj
KultúraVilág
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Meghalt Scherer Péter
KultúraBelföld
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész.