Ugrás a tartalomra

Kárpátaljai költőnő a Múzsák Kertjében

Létrehozva
A kárpátaljai költőnő, Lőrincz P. Gabriella volt a vendége az Irodalom a kertben című programsorozatnak pénteken, a Múzsák Kertjében.
Kép

Az Irodalom a kertben című programsorozat vendégeként érkezett Miskolcra péntek délután a kárpátaljai kortárs irodalom egyik vezéregyéniségeként emlegetett Lőrincz P. Gabriella. A harmincnyolc éves költőnőnek – akinek első önálló verseskötete 2009-ben jelent meg Karcok címmel –, mára ismerősen cseng a neve a kortárs irodalmi életben, költeményeit a hazai és a külhoni irodalmi folyóiratok is gyakorta közlik. Lőrincz P. Gabriella négy önálló verseskötettel büszkélkedhet, költeményeit angol, szerb és ukrán nyelvre is lefordították.

„Az istenes versek és a romantikus költemények erőteljesen megjelennek Lőrincz P. Gabriella lírájában, ám a kárpátaljai sors sajátosságai, valamint a női princípiumra reflektáló témák ugyancsak hangsúlyosak” – mondta el lapunknak Kégl Ildikó, a rendezvény ötletgazdája. Ezúttal is a megszokott forgatókönyvre épült fel a műsor: a költemények elemzése közben, a versről való beszélgetés során ismerhettük meg a szerző alakját, gondolatvilágát. Elsőként a beregszászi születésű költő lírai munkásságát erősen átható Isten-nemzet-család témakörre épülő verseit mutatta be Kégl Ildikó, majd a verselemzést követően érdekes és tanulságos diskurzus indult meg a szerző és a moderátor között.

Lőrincz P. Gabriella, miközben hitéről és a számára fontos értékekről vallott, a műsorvezető kérdésére beszélt arról is, hogy a 2014 tavaszán kirobbanó kelet-ukrajnai háború hogyan érintette családját. „Voltaképpen bő egy éve Magyarországon élek a családommal, és nem hiszem, hogy valaha elhagytuk volna Kárpátalját, ha nem kényszerülünk menekülni a háborús helyzet miatt. Ez a mi személyes történelmünk, és kétségtelen, hogy olykor szomorú dolgokat éltünk át, de nem szeretek keseregni a sorsom miatt, mert alapvetően pozitív beállítottságú ember vagyok”.

„És valóban, verseiből kiérződik az erős hit, bármennyire is elégikus hangon szólaljanak meg azok – fogalmazott Kégl Ildikó, majd így folytatta. „Jó példa minderre a kárpátaljai helyzetet megidéző Zöld ág című költeménye, mely nem dacolva, mint inkább fohászkodva, egy önfeledt gyermekkori játék emlékképeit megidézve tudósít a jelenről olyan módon, hogy az olvasó maga végzi el – szinte önkéntelenül – az akkor és a most idősíkjainak szembeállítását.”  

Az est második részében a szerző női princípium témakörre épülő versei kerültek bemutatásra, melyek friss nyelvezetükkel, sajátos képalkotásaikkal ejtették rabul a miskolci közönséget. Kégl Ildikó eklatáns példákkal vont párhuzamot Lőrincz P. Gabriella és Szécsi Margit költészete között. Mint mondta „Tóth Erzsébet egyik recenziójában úgy fogalmaz Szécsi Margitról, hogy a pestszentlőrinci csibész dalkirálynő nem is írja, hanem építi verseit. Építette méltóságból, felelősségből, hitből és dacból, mint egy haragvó angyal. Lőrincz P. Gabriella verseit olvasva előttem is gyakorta jelenik meg az említett kép, mindössze annyi különbséggel, hogy ez a mi haragvó angyalunk csak rövid ideig dacol, aztán egy békítő mosollyal mindent elrendez.”  

Lőrincz P. Gabriella verseit Kardos Katalin, valamint Balázs István előadásában hallgatta nagy érdeklődéssel a közönség, mely előadást Kovács Brúnó gitárjátéka színesített. A Múzsák Kertjébe látogatóknak ezúttal is magas színvonalú irodalmi élményben lehetett részük.

Az Irodalom a kertben című programsorozat egy június óta zajló, országos kisugárzású rendezvény, melynek célja, hogy a kortárs magyar irodalom jól ismert hangjai mellett a szélesebb olvasóközönség előtt kevésbé ismert, tehetséges szerzőknek is helyet adjon. Ennek szellemiségében a közelmúltban a Múzsák Kertje vendége volt Fecske Csaba miskolci költő, Bene Zoltán szegedi író, Bátorligeti Mária miskolci író, Halmai Tamás pécsi költő, irodalmár, Viola Szandra budapesti költő, testverselő. Szeptember 25-én, pénteken a rendezvénysorozat zárásaként Oláh András mátészalkai költő érkezik Miskolcra, a Múzsák Kertjébe.

Ez is érdekelhet

A hét utolsó munkanapján is megtolják az útjavítást Miskolcon
Miskolc
Közlekedési információk péntek reggel.
Csak az erős széllökések zavarják meg a hamisítatlan nyári napot
Miskolc
Bár nem lesz teljesen egyhangú időjárásunk – például egy hidegfront mögött péntekre több fokkal visszaesik a hőmérséklet –, belátható időn belül továbbra sem látszik, hogy mikor nyílik kézzelfogható esély az aszály mérséklődésére.
Virágokat kaptak a Győri kapui óvodák
MiskolcKörnyezet
A felajánlásnak köszönhetően a városrészben lévő intézmények tovább szépíthetik környezetüket.
A virágfák helyett zöldszigetek – Nagyvárosba való attrakciók a belvárosban
Miskolc
Hőséget jobban tűrő növények, zöldszigetek kerülnek ki egy hónapon belül a Miskolcra. A virágfákat a városrészekbe helyezik el.