Ugrás a tartalomra

„Egy valamire kell vigyáznom, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni”

Létrehozva
Meglepetésként érte Szilágyi Márton irodalomtörténészt, hogy a Szinva Irodalmi Alapítvány kitüntette.
Kép
me_mab_szakhaz_irodalmi_dijatado_250611_hcs-20.jpg
Szilágyi Márton irodalomtörténész ajándék festményével. Fotók: Horváth Csongor

Szinva Irodalmi Díjat kapott a közelmúltban Szilágyi Márton irodalomtörténész, az ELTE BTK egyetemi tanára, az Irodalomismeret folyóirat főszerkesztője, Nádasdy Ádám író, költő, műfordítóval közösen a MAB Székházban. A díjátadóról korábban már írtunk. Az ünnepséget követően Kőrizs Imre költő, műfordító, a Miskolci Egyetem tanszékvezető docense, a MŰÚT folyóirat szerkesztője beszélgetett az irodalomtörténésszel, aki stábunk előzetesen elmondta, hogy nagy tisztességnek éli meg a kitüntetést, ami teljesen váratlanul érte. 

Örömet ad a munkája

„Irodalomtörténészként az a jó, amikor az embernek még vannak ötletei és témái, amelynek a nyomán el lehet indulni. Azt figyeltem meg, hogy két egymást követő tanulmányomnak a témája még véletlenül sem azonos. Mindig egy új témában próbálom magam kipihenni, mivel ez nekem örömet ad. Tehát nem azért csinálom, mert elvárják tőlem” – osztotta meg Szilágyi Márton. „Ez csatangolás az irodalomtörténet témái között a 18. századtól időnként a 21. századig, ami megadja a lehetőséget, hogy a magam számára egy kicsi területen megpróbáljak rendet csinálni és jobban megértsek valamit.”

Kép
Kőrizs Imre irodalomkritikus
Szilágyi Mártonnal Kőrizs Imre költő, műfordító beszélgetett

Elárulta, hogy több füzetre való és számítógépes feljegyzése, valamint rengeteg cédulája van. A korábbi témáit, vagy tanulmányait pedig szereti újragondolni, bővíteni, újraírni. Egyedülálló módon Lisznyai Kálmán költőről például két könyvet is írt. 

Szereti újraírni a szövegeit

„Az első Lisznyai Kálmánról szóló kismonográfiám 2001-ben jelent meg, amit húsz év elteltével a covid-járvány idején elővettem és az Arcanum adatbázis segítségével pontosítottam. Tehát produktívan tudtam kihasználni a járványidőszakot. Nagyon élvezem, amikor találok egy újabb adatot és emiatt másképpen alakul a szöveg, mert át kell írnom. Így csak egy valamire kell vigyáznom, hogy tudjam, mikor kell abbahagyni, mert akkor egész életemben csak egy témán dolgoznék” – fejtette ki. 

„Célom, hogy az irodalomtörténeti kérdésekre úgy tudjak ránézni, mintha az is eleven, élő irodalom lenne. Úgy olvasni például Arany János Kisebb költemények című kötetét, mintha kortárs költő műve lenne. Ez a kettősség, hogy az ember élő irodalmat is olvas, meg irodalomtörténeti szövegeket, átvilágítja egymást és segít a problémák jobb látásában. Nem gondolnám, hogy másképpen nyúlnék az egyikhez, vagy a másikhoz” – részletezte. 

Érdekességekre figyel

Megtudtuk, hogy Szilágyi Márton korábban irodalomkritikával is foglalkozott, de mivel már nem maradt ideje arra a folyamatos olvasásra, amit ez a műfaj igényel, ezért felhagyott a kritikák írásával és váltani szeretett volna. 

Kép
Szilágyi Márton átveszi a díját
Bereti Gábor díjalapító átnyújtja a kitüntetést Szilágyi Mártonnak

„Ha találok egy olyan könyvet, amiről azt gondolom, hogy van mondanivalóm, arról azért manapság is szoktam kritikát írni. Ilyen volt például néhány éve Bereményi Géza Magyar Copperfield-je, vagy Térey János önéletírása, ami posztumusz jelent meg, illetve Krusovszky Dénesnek a regényéről. Láttam benne egy olyan érdekességet, amit más kritikus szerintem nem vett észre” – emelte ki Szilágyi Márton.

Elmondta azt is, hogy a közelmúltban egy Petőfi Sándorról szóló tanulmánykötet anyagát készítette el a Petőfi évforduló kapcsán. Felkérésre összesen 17 tanulmányt írt ebben a témában, de ezek korábban különböző helyeken jelentek meg. Emellett pedig a Jókai 200 évforduló köti le. A jövőben még Kölcsey Ferencről szeretne valamit írni, lehetőleg történész szerzőtárssal. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.