Ugrás a tartalomra

A kazincbarcikai unikornist felborította, de Hegyalja kapuját is megtépte a viharos szél

Létrehozva
A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán a megye területén.
Kép

Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések a megyei katasztrófavédelmi igazgatósághoz, délután négyig már hetven helyről kértek segítséget különböző káreset miatt.

- Elsősorban kidőlt fák, leszakadt ágak, megrongálódott épületek miatt érkeznek bejelentések a műveletirányítási ügyeletre. Ezekben a percekben is zajlik a kárfelszámolás, több helyszínen dolgoznak a megye hivatásos és önkéntes tűzoltóegységei - írják.

Alsózsolcán egy egyedi építésű, száz négyzetméteres ház tűzfalát rongálta meg a szél. Az ott lakó öt fő elhelyezéséről lakosságvédelmi intézkedés keretében gondoskodtak. Szerencsen és Mezőkövesden több ház előtetőjét bontotta meg a szél. Bükkábrányban egy melléképület lemeztetejét rongálta meg a nagy erejű szél. Taktaszadán villanyoszlopra dőlt egy fa, így leszakította a vezetéket

Bár a katasztrófavédelem közleményében nem esik róla szó, úgy tudni két nagyobb városban is emblematikus alkotásokat rongált meg a szélvihar.

Az egyik kazincbarcikai illetőségű Facebook-csoport felvételei szerint vélhetően a viharos szél döntötte ki Szőke Miklós Gábor falécekből összeállított Unikornis szobrát. Ennek sziluettje formálja jelenleg Kazincbarcika, vagyis a Kolorcity logóját. 

Kép
Forrás: Facebook

A helyi hírportál, a Kolorline azt írja, az Egressy úti körforgalomban felállított alkotást a Barcika Park Nonprofit Kft. elszállította, javítás és megerősítés után pedig visszahelyezik a korábbi helyére.

Kép
Fotó: Kolorline

A GloboTV felvételeinek tanúbizonysága szerint Szerencsen pedig a Hegyalja kapuját rongálta meg a viharos erejű szél. 

Az Időkép információi szerint az M3-es autópálya 117-es és 118-as kilométere között a sávokat elválasztó háló szakadt le, és akadályozza a forgalmat.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk az Országos Meteorológiai Szolgálat reggel 127 km/h-s széllökéseket mért a János-hegyen, az Időkép másodperces szélmérőik közül az egyik Siófokon 126 km/órás széllökést mért.

A szél a Kékestetőt is elérte, ahol hófúvást okozott:


A Dunántúlon, például a Fejér megyei Seregélyes határában pedig porvihart kavart:


 Ha az ön környezetében is viharkárt lát, kérjük fotózza le és küldje el nekünk az info@mikom.hu címre, de üzenetben is várjuk a képeket minap.hu Facebook-oldalán.

Ez is érdekelhet

Fokozott rendőrségi ellenőrzés csütörtökön
Borsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök az Edelényi Rendőrkapitányság illetékességi területén végeznek fokozott ellenőrzést október 15-én.
Mostohán bánt nevelt gyermekével
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt, aki nevelőszülőként a rábízott gyermek testi és értelmi fejlődését súlyosan veszélyeztette és ezzel gondozási kötelességét súlyosan megszegte.

kutya_illusztráció_pixabay.com
Sorsára hagyta beteg kutyáját
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Állatkínzás miatt emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki betegségtől szenvedő kutyájának nem biztosított állatorvosi ellátást, autóval elhagyatott helyre vitte, és sorsára hagyta.
Tisztújító választást tartanak a Tiszáninneni Református Egyházkerületben
Borsod-Abaúj-ZemplénEgyház
Év végén lejár a Magyarországi Református Egyház tisztségviselőinek hatéves megbízatása, ezért idén ősszel tisztújító választást tartanak. A Tiszáninneni Református Egyházkerületben püspüköt és főgondnokot is választanak a presbitériumok.