Ugrás a tartalomra

Kék ügy: kétszáz ember, egy üzenet

Létrehozva
Flashmobbal hívják fel a figyelmet az autizmussal élőkre hétfőn a miskolci belvárosban.
Kép
A tavalyi eseményt nem kímélte az eső Fotó: Mocsári László

Flashmobot szervez az önkormányzat, együttműködve az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tüskevár Tagintézményével, a Miskolci Autista Alapítvánnyal és a Szimbiózis Alapítvánnyal. A figyelemfelkeltő megmozdulás, melynek fővédnöke Varga Andrea alpolgármester, április 3-án, hétfőn 10:30-tól kezdődik a Szent István téren.

A villámcsődület (vagy angolból átvett szóval flash mob, olykor flashmob) emberek előre szervezett csoportosulását jelenti; hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, tipikusan egy demonstrációt hajtanak végre, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik.

A várhatóan több száz fős villámcsődület célja, hogy az autizmus világnapja kapcsán felhívja a figyelmet az autizmus spektrum zavarral élőkre. Az esemény „dresszkódja” a kék lesz.

Április 2-át 2007-ben az ENSZ határozata nyilvánította az autizmus világnapjává, azóta ezen a napon a világ szinte minden táján számtalan épület borul kékbe az amerikai székhelyű Autism Speaks nevű szervezet kezdeményezésére.

Kép

Éppen ezért kérik a miskolci rendezvény szervezői azt, hogy aki szeretne részt venni a villámcsődületben, érkezzen kék ruhában a Szent István térre.

- Ezt a témát nem lehet a szőnyeg alá söpörni, pláne, hogy az autisták száma évről évre lineárisan növekszik – fogalmazott az esemény kapcsán Kerek Judit civil és esélyegyenlőségi referens, aki szerint folyamatosan igyekeznek Miskolcon is felhívni az emberek figyelmét az autizmusra, és a spektrumzavarral élő emberekre. A referens emellett rámutat, kevesen tudják azt is, hogy az autizmus ritkán fordul elő magában; jellemzően együtt jár más rendellenességekkel, például értelmi fogyatékossággal.

- Az utóbbi években az Avasi kilátót világítottuk meg kék fénnyel a világnapon. Erre most nincs lehetőség, mivel a kilátó építési terület lett. Gondolkodtunk, hogyan tudnánk mégis valamiképp „bekékíteni” a városközpontot. Így született a flashmob ötlete.

120 autista gyermeket és fiatalt várnak hétfőn a Szent István térre különböző közösségekből.

- Őket lepjük meg azzal, hogy három belvárosi óvoda nagycsoportosai jönnek, és adnak nekik kis kék ajándékokat, illetve különböző nyugdíjas szervezetek és a polgármesteri hivatal dolgozói is kimennek majd a térre. Zenés program is lesz, valamint a flasmob résztvevői, kicsik és nagyok együtt éneklik majd el a „Tavaszi szél vizet áraszt” kezdetű dalt – mondta Kerek Judit, hozzátéve, még mindig nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit is jelent pontosan az autizmus, milyen az autisták helyzete ma Magyarországon, többek közt ezért is fontos szerinte a mostani program.

Az esemény időpontja: 2023.04.03 (hétfő) 10:30
Az esemény helyszíne: Szent István tér

Ez is érdekelhet

Tíz festési technika
SzabadidőMiskolcKultúra
Ha eddig kérdéses volt, hogy milyen díszítése lesz a húsvéti tojásnak, akkor segítünk. Íme tízféle tojásfestési technika.
Sátorbontás és tavaszi karbantartás a Selyemréti Strandfürdőben
Szabadidő
A medencék visszatöltését várhatóan a jövő hét közepén kezdik meg.
Húsvéti Kavalkád a Szent István téren
SzabadidőMiskolc
Színes, egész napos programokkal várják a családokat húsvétvasárnap a miskolci Szent István téren. A Húsvéti Kavalkád Miskolcon keretében koncertek, gyermekműsorok és kézműves foglalkozások is helyet kapnak.
Oscar-eső Miskolcon: díjnyertes filmek az Uránia Art Moziban
SzabadidőMiskolcVilágKultúra
A CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Uránia Art Mozitermében március 19. és 25. között különleges válogatást láthat a közönség az Egyesült Államok legrangosabb filmes eseményének, a március 16-án megrendezett 98. Oscar-gálának jelölt alkotásaiból.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.