Ugrás a tartalomra

Kellemetlen időt tartogat az előttünk álló éjszaka

Létrehozva
A meteorológusok szerint a következő néhány órában ónos eső, fagyott eső és akár havazás is jöhet, kedden viszont megszűnik a csapadék, kitisztul az ég és napközben akár 10 fok fölé is felkúszhat majd a hőmérő higanyszála.

A HungaroMet Nonprofit Zrt. (HungaroMet) előrejelzése szerint északnyugat felől mindenütt megvastagszik a felhőzet, beborul az ég, majd az éjféli órák környékén csapadékzóna érkezik, amely fokozatosan kelet felé tevődik. Több helyen számíthatunk ónos esőre, fagyott esőre, amelyet nyugat felől eső válthat, illetve az ország északkeleti, keleti felében havazás is várható. Helyenként vastagabb jégpáncél kialakulhat! Kedden napközben nyugat felől már egyre nagyobb területen naposra fordul az idő, és délután a gyengülő, vegyes halmazállapotú csapadék is megszűnik. 

A délies, reggeltől az északnyugatira, nyugatira forduló szelet kísérhetik élénk, napközben az Észak-Dunántúlon olykor erős, a magasabban fekvő helyeken akár viharos lökések.
    
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6 és 0 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 0 és +11 fok között valószínű, keleten, északkeleten mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.