Ugrás a tartalomra

Képregényt festettek az aszfaltra, hogy az életmentést népszerűsítsék

Nagy-Hankó Krisztina
Utoljára módosítva
2024. augusztus 01. csütörtök 09:28
A Magyar Vöröskereszt B.-A.-Z. Vármegyei Szervezete is részt vesz a Kálvin Kolor projektben Miskolcon. A szervezet munkatársai, önkéntesei és fiatal grafikusok közreműködésével egy 76 nm-es városi aszfaltfelületet varázsolnak szebbé a Dayka-átkötés területén.
Fotók: Osztie Tibor

Kálvin Kolor névre keresztelték a Szent István téri parkoló melletti útszakaszt, ami korábban a Zenepalota irányába vezette el a forgalmat és a Dayka-átkötéshez kapcsolódó átalakítások miatt funkcióját vesztette. Az utcabútorokkal kiegészülő színes és vidám aszfaltcsík legfőképpen a fiatalokat célozza meg. 

A művészi alkotás vázlata már elkészült, a festési munkálatok szerdán reggel kezdődtek el. A sajtó képviselőit délelőtt várták a Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei, hiszen akkor már a munka látványosabb szakaszához érkezett, és a festmény egyedi részletei is megtekinthetők voltak. 

A grafika tervezésekor arra törekedtek, hogy a Vöröskereszt tevékenységeit újszerűen és interaktív módon mutassák be. A rajz végén egy QR-kódot helyeztek el, mellyel a járókelők egy közösségi felületre juthatnak, ahol lehetőségük nyílik képeket és élményeket  is megosztani az alkotásról. 

Az volt a cél, hogy a főhős személyi fejlődését mutassa be a képregény szerűen megalkotott festmény – mondta Kozma Zsombor, aki a grafikai megjelenítés megálmodója és kivitelezője volt. A figura először csak fekszik, céltalanul, aztán megment egy macskát, ettől kedvet kap a további jó cselekedetekhez és az önkéntességhez. A következő képben már vért ad, majd részt vesz a Vöröskereszt hősképzőjén is. A történetet a főhős a naplójába írja le, ez volt a koncepció alapja – tudatta a fiatal illusztrátor. 

Az alkotást úgynevezett optikai illúzióként jelenítették meg. Az egyes „állomások” leginkább a fotókon állnak össze, a kép részletei ott válnak interaktívvá. Képregényessé leginkább a buborékok teszik, amelyekbe szövegeket írtak. Az ötletelés és a megvalósítás is csapatban történt – hangsúlyozta Zsombor. Hozzátette, élvezte a projekt munkát, szeretne még több ilyen kezdeményezésben részt venni együtt a Vöröskereszt önkénteseivel és szebbé tenni Miskolcot. 

Zavarták az üres falak

Ez inkább szívügy volt először, aztán lett projekt belőle – avatott be Sűrű Enikő, a Vöröskereszt egyik társadalmi vállalkozásának, a Tű, Cérna, Szeretet Varrodának vezetője. Úgy kezdődött, hogy a Miskolc belvárosában több helyen látható nagy fehér falfelületek – tűzfalak, támfalak - kapcsán kezdett el gondolkozni arról, hogyan lehetne azokat színesebbé tenni. Az ügyben az önkormányzat együttműködését kérte.

Az sem titok, hogy a Vöröskereszt eszméihez illő tartalommal szerette volna ezeket a képeket megtölteni – tudatta. Bár egyelőre a falfelületekről még folynak a tárgyalások, de addig is az önkormányzat felajánlotta a Kálvin Kolor projekthez való csatlakozást a szervezet számára. Ha a fiatalokat lehet mozgósítani és bevonódnak valamibe, azt utána már magukénak érzik és megláthatják benne az önkéntesség szépségeit – hangoztatta Sűrű Enikő. 

Nem kell sok ahhoz, hogy hős legyen valaki

Nagyon fontos, hogy a Vöröskereszt ilyen formában is társadalmiasítsa azt a tevékenységet, amit végez és fel is használják arra a projektet, hogy önkénteseket toborozzanak – emelte ki Képes Norbert, a Vöröskereszt miskolci munkatársa. Hozzáfűzte, hogy pár hete már dolgoznak azon, hogy olyan koncepció jelenjen meg ezen az aszfaltfestésen, amely jól bemutatja, hogy hogyan lehet a kanapén telefon-szörfözésből egy pár mozdulattal városi hőssé és önkéntessé válni. Meg kell találni azokat az új eszközöket, amellyel a fiatalokat hatékonyan meg lehet szólítani. A cél az, hogy az elsősegélynyújtás elsajátítását minél többen magukénak érezhessék és akarják, mert életeket menthetnek meg vele – vélekedett. 

A festéssel csütörtökön délutánra végeznek a fiatalok, az elkészült alkotás a hétvégén már megtekinthető. 

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!