Ugrás a tartalomra

„A kereszténység a jövő és a magyarság megmaradásának a záloga”

Miskolc Televízió/minap.hu
Utoljára módosítva
2019. augusztus 20. kedd 17:34
Szent István szobrot és augusztus 20-ai emlékoszlopot avattak kedden Arnóton. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő ünnepi beszédében úgy fogalmazott: a magyar államiságért megharcoltunk és meg is védtük ezer évig.

Arnóton, a katolikus templom előtt felavatták azt a Szent István szobrot, amit a korábbi polgármester, Kolenkó Gábor és családja ajánlott fel a község javára. Ez az első köztéri szobor a településen. Az önkormányzat által készített talapzaton elhelyezett emléktáblán 1817-től kezdődően megörökítették azon római katolikus plébánosok neveit is, akik az elmúlt 200 évben Arnóton szolgáltak. A talapzatot Kiss István helyi műköves mester készítette.

Juhász Ákos képgalériája

A szobrot augusztus 20-án áldották és koszorúzták meg.

Szintén a Kolenkó családnak köszönhető a Petőfi utca melletti Wass Albert emlékműnél lévő turulmadár nagyobb méretűre cserélése.

Az új, augusztus 20-ai emlékoszlopot a Nemzeti Ünnepeink Parkjában szentelték fel kedden, a keresztény magyar állam megalapításának emlékére, fejet hajtva Szent István király életműve előtt és az új kenyér ünnepe alkalmából.

Üveges István polgármesteri köszöntőjét követően Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője mondott beszédet. – Minden évben megállapíthatjuk a tényt: nekünk, magyaroknak ezeréves a történelmünk. Büszkeségünk azért is jogos, mert nem sok nemzet mondhatja el ezt magáról. Ráadásul ezt az államiságot nemcsak úgy kaptuk valakitől, hanem megharcoltunk érte, és meg is védtük ezer évig – mutatott rá a politikus.

– Szent István király lehetőséget kapott, hogy a magyarságot integrálja a keresztény Európába. Ajánlatott tettek nekünk, amit elfogadott az államalapító. István képes volt évszázadokban előre gondolkodni, és tudta, hogy a kereszténység a jövő és a magyarság megmaradásának a záloga – emelte ki Csöbör Katalin.

– A nemzetállamoknak van feladata a történelemben: elsősorban meg kell találni a lehetőségeket és maguknak kell alakítaniuk a sorsukat. A keresztény Európa ma nagy veszélyben van: a kereszténység helyét elfoglalta a piac-vezérelte kapitalizmus. A vállalatok érdeke a népvándorlás – adott hangot véleményének az országgyűlési képviselő.

A köszöntőket követően felszentelték és megáldották az új emlékoszlopot az arnóti gyülekezetek lelkészei.

Végül a bő két héttel ezelőtt felújított úttestet is átadták egy rövid ünnepség keretében.

További hírek

Olvasnivaló