Ugrás a tartalomra

Kertművelő programot indított a máltai szeretetszolgálat

Létrehozva
Ezerhatszáz kilogramm vetőmagot és harmincezer előnevelt palántát osztanak ki a Felzárkózó települések program munkatársai az ország legszegényebb falvaiban élő családoknak - közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat csütörtökön az MTI-vel.

Idén tavasszal több mint száz kistelepülésen mintegy 3000 család kapcsolódik be a háztáji gazdaságok újraélesztését célzó programokba, a résztvevők a legtöbb helyszínen nemcsak magot vagy palántát kapnak, hanem gyakorlati útmutatást és szakmai tanácsokat is.

A 2019-ben indult, Felzárkózó települések elnevezésű program egyik alapvető célkitűzése a hosszú ideje parlagon maradt kertek, valamint a falvak belterületén található, gondozatlan földek megművelése volt. Az ország legszegényebb településein a felnőttek már nem látták szüleiket, nagyszüleiket kertet művelni, így a kertművelés alapjait újra meg kell tanítani nekik - írták.

Hozzátették, a program kiemelt helyszínein - így a többi között Tarnabodon, Rimócon, Martonyiban, Besenyődön, Tarpán, Zalakomáron - a közösségi kertek egyre jelentősebb szerepet töltenek be a helyi gazdaságban.

Néhány településen innovatív, víztakarékos termelési eljárásokat alkalmaznak, modern, fenntartható modelleket honosítanak, amelyek csökkentik az időjárással szembeni kiszolgáltatottságot, és tervezhetőbb, kiszámíthatóbb művelést tesznek lehetővé.

A felzárkózó településeken több mint harminc mintakert működik, és ezek hatására egyre több család kezdi el a saját kertjét is művelni. A program jelenleg 118 településen zajlik, a falvakban kialakított Jelenlét pontokat húsz civil és egyházi szervezet működteti.

A legszegényebb településeken újraéledő háztáji termelés csökkenti a családok kiszolgáltatottságát, a saját szükségleteket meghaladó termény pedig a Tiszabőn, Gyulajon és Tiszaburán kézműves technológiával működő feldolgozó üzemekbe kerül, ahol modern, egészségtudatos étrendbe illeszthető krémek, lekvárok, csatnik, szörpök készülnek, amelyek egyre több helyen kereskedelmi forgalomban is megjelennek - áll a közleményben.

Ez is érdekelhet

Derült, vagy fátyolfelhős, száraz időben lesz részünk szombaton
BelföldKörnyezet
Napos idő várható szombaton, esetleg némi fátyolfelhővel és megélénkülő széllel.
Derült, csapadékmentes péntek elé nézünk
BelföldKörnyezet
Napos, esetleg gyengén felhős idő várható pénteken. Csapadék nem valószínű, de erős széllőkések előfordulhatnak.
Befejeződött az avasi útfelújítás. Fotó: Horváth Csongor
Jönnek a mínuszok: ilyen idő várható csütörtökön
BelföldMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Hajnalban akár mínusz 3 fokig, vagy még lejjebb is süllyedhet a hőmérséklet. Mutatjuk a november 5-ei időjárás-előrejelzést.
Többnyire napos idő várható szerdán, erős széllökésekkel
BelföldKörnyezet
Derűs időjárás valószínű szerdán, csapadék nem várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 Celsius-fok között alakul.