Ugrás a tartalomra

Késik a Földes gimnázium új igazgatójának kinevezése

Létrehozva
Még mindig nem lehet tudni, ki lesz a miskolci Földes Ferenc Gimnázium új igazgatója. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának június 22-éig kellett volna meghoznia a döntést arról, hogy a három pályázó közül ki lesz az új vezető.

A Földes Ferenc Gimnázium megüresedett intézményvezetői tisztségére hárman nyújtottak be pályázatot, a pozícióról legkésőbb június 22-éig kellett volna meghoznia a döntést Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások miniszterének.

Úgy tudjuk, a minisztérium előbb a fenntartó Klebelsberg Központot, majd a tankerületet értesíti. A jelöltek innen kapják meg az értesítést a döntésről.

Mint ismert, az intézményt 1997 és 2019 között Veres Pál vezette, az intézményvezető polgármesterré választását követően az iskola igazgatói pozíciója megüresedett.

A tisztségre az Emberi Erőforrások Minisztere hirdetett meg pályázatot, melyre három jelentkezőt regisztráltak (róluk ITT olvashat bővebben): Fazekas Róbert történelem-földrajz szakos tanárt, a gimnázium igazgatóhelyettesét, aki megbízott intézményvezetőként jelenleg is vezeti a Földest; Kovács Benedek fizika-informatika tanárt; valamint Hajdu Hajnalkát, a Sajószögedi Kölcsey Ferenc Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjét. A gimnázium Közalkalmazotti Tanácsa is véleményezte a három igazgatói pályázatot. Ezt az oktatási intézmény tantestületének egyetértésével az iskola honlapján közzé is tették.

Ez is érdekelhet

Kékesi volt a miskolciak legeredményesebb játékosa. Fotó: magánarchívum
Súlyos egyetemi vereség
MiskolcSport
Kosárlabda, férfi NB I/B, Piros csoport, 24. forduló.
egyházzenei koncert Fotó: Osztie Tibor
Bach születésnapján különleges koncerttel indult a tavasz Miskolcon
MiskolcKultúraEgyház
Johann Sebastian Bach születésnapja előtt tisztelegtek a selyemréti római katolikus templomban megrendezett egyházzenei koncertsorozat tavasznyitó hangversenyén szombat délelőtt.
A fővárosban kikaptak a miskolciak. Fotó: magánarchívum
A harmadik negyedben döntött a KSI
MiskolcSport
Vízilabda, E.ON férfi OB I-es bajnokság, alsóházi rájátszás, 1. csoport, 3. forduló: három góllal veszítettek a vendégek.
garázsvásár Vörösmarty lakótelep Fotó: Osztie Tibor
Tavaszi garázsvásár a Vörösmarty lakótelepen
MiskolcSzabadidő
Tavaszi garázsvásárt rendeztek szombaton délelőtt a Vörösmarty lakótelepen, ahol három órán keresztül bárki árusíthatta megunt, de jó állapotú tárgyait.