Ugrás a tartalomra

Készen áll, de bezárva a dél-kiliáni Egészségház

Bacsó István
Utoljára módosítva
2022. december 07. szerda 10:13
Miközben az építkezés már készen van, és csak a beköltözésre vár az új egészségügyi szolgáltató központ a Dél-Kiliánban, erre még várniuk kell az itt élőknek, mert kötelezően közbeszerzésen kell kiválasztani az áramszolgáltatót, és ez a folyamat hónapokig tart. 
Fotó: Mocsári László

Az üggyel kapcsolatos hétfői sajtótájékoztatóján Bartha György, a Velünk a Város frakció MSZP-s önkormányzati képviselője elmondta: „Miskolc városában ez évben is voltak és vannak fejlesztések. A hátam mögött látható orvosi rendelő, vagy Egészségház is ezeknek a fejlesztéseknek a része. A története röviden az, hogy 2017-ben még az előző, fideszes városvezetés pályázott a fejlesztési forrásra, ők voltak, akik meghatározták a helyszínt is. Sajnos sumák módon, csöndben tették, a lakossággal nem egyeztettek, ebből számos probléma is adódott. 2021. augusztusában azért elkezdődött végül az építkezés. Most már, ahogy itt látható, majdnem készen van, de még sajnos nem lehet költözni. Azért nem lehet költözni, mert ez év júliusában a kormány kiadott egy rendeletet, hogy - különösen az ilyen új építéseknél – közbeszerzésen kell kiválasztani az áramszolgáltatót és megkötni vele a megállapodást. Mintha annyi áramszolgáltató lenne az országban, mint például építőipari cég. Valójában van egy vagy kettő, amelyekből választani lehet” – vázolta a fennálló helyzetet a képviselő. 

Hozzátette: „Ez az építkezés közben életbe lépett előírás hónapokkal tolta el az átadást, mivel kötelező határnapok vannak egy közbeszerzésnél. Jelenleg tehát továbbra is a régi helyén, a Kilián-déli szolgáltató házban működik a felnőtt orvosi rendelő, a gyermekorvosi rendelő, a védőnői szolgálat, valamint az a vérvétel is, amit már 2008-óta a választókerületi alapomból finanszírozok. Ezeket a rendelések és egészségügyi szolgáltatások, ugyanúgy megtalálhatóak lesznek majd az új Egészségházban is, amint az akadályok elhárulnak és megtörténhet a beköltözés.”

Bartha György szerint a beruházás szükséges volt, mindenképpen új egészségügyi központot kellett építeni a Dél-Kiliánban, mert a jelenlegi szabványoknak a régi már nem felel meg. Példának említette azt, hogy komoly lépcsősor van, amelyen át vezet az út a védőnői szolgálathoz, valamint a gyermek- és felnőtt orvosi rendelőkhöz. Ez a felnőtt orvosi rendelők esetében az idős emberek közlekedését nehezíti, a gyermekorvosnál, valamint a védőnőnél pedig például a gyerekkocsiknak az elhelyezését.

„Az újnál nem lenne ilyen probléma, mivel akadálymentesített. Itt ilyen gondok remélhetőleg nem lesznek. Nagyon remélem, hogy jövő év elején már a költözés is megvalósulhat” – mondta a képviselő, aki külön felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak az épületen folynak az utolsó simítások, köztük a napelemes rendszer telepítése a tetőre, de a kivitelező már az ígért és előírt fásítást is elvégezte. Az új rendelők körül sorakoznak azok a facsemeték, amelyeket a vállalkozó az építkezés miatt kivágottak pótlására elültetett.

A tájékoztató másik előadója Bazin Levente, a Velünk a Város frakció MSZP-s önkormányzati képviselője ismertette a városrész más fejlesztéseinek aktuális helyzetét, kapcsolódva képviselőtársa szavaihoz: „Bartha György képviselőtársam részletesen beszámolt az Egészségház körüli huzavonáról, az energiaszolgáltatás közbeszerzése kapcsán. Más beruházások esetében is ugyanez a helyzet a városban. A stadionnál található sport óvoda munkálatai is lezajlottak, elkészült az épület és a használatbavételi eljárás zajlik. Gyakorlatilag már hónapok óta, és nem is látjuk igazán a végét. Valószínűleg már csak jövő évben sikerül ezt majd a Kormányhivatallal lemeccsezni. Nagyon lassan halad az ügyintézés a Kormányhivatalnál és az MVM-nél, és az ehhez hasonló állami szerveknél. Ezért szeretnénk a városlakóknak információt adni a városban zajló beruházások, projektek kapcsán, hogy lássák a teljes képet. Három fő csoportba sorolhatóak a témák: az egyik a közlekedés. Nyilván mindenkinek most azonnal eszébe jut az MVK-nak a helyzete, amelynek a működési szintjét fenntartani is iszonyatos erőforrásba kerül, miután az állam megvonta a támogatást az MVK-tól. Ez évente félmilliárd forint, amit visszamenőleg vontak meg 2019-től. Az előző városvezetés is több milliárd forintnyi hátralékot hagyott maga után. Azt is tudni kell, hogy nem tartozik most már a tömegközlekedés a kötelezően ellátandó állami feladatok körébe. Tehát az állam azon kívül, hogy elvonta a támogatást, semmilyen összeget nem ad a tömegközlekedésre Miskolcnak. Ezt a költséget az önkormányzat száz százalékosan önerőből kell, hogy kigazdálkodja” – ismertette a képviselő. 

Bazin Levente pozitívumokról is beszámolt. Ilyen a Diósgyőr - Lillafüred kerékpárútnak a megvalósulása. Választókörzetében többek között az Almás utca legforgalmasabb részén a csapadékvíz elvezetés, útburkolat javítás megoldása. Nemrég pedig a Cséti Ottó utca került leaszfaltozásra. Ezeken kívül folyamatban van még a városban több mint félmilliárd forint értékű projekt, amelyeknél tíz hónapja várják a Kormányhivatal jóváhagyását a csapadékvíz elvezetésre az Erenyő, a Vájár, Aknász és Bányamécs utcáknál. Amikor megvalósul egy megfelelő vízelvezetés, utána lehet gondolni az aszfaltozásra, az utak felújítására. 

„Másik ilyen nagyobb dolog, én azt gondolom, ami az emberek egészségéről és jólétéről szól, nyilván az Egészségház. De be lehet számolni a bölcsődei és óvodai fejlesztésekről is, mint a stadion sport óvoda, amely férőhellyel, csoportszobával, tornateremmel bővült, valamint akadálymentesítve és szigetelve lesz, ami szintén egy nagyon fontos dolog. Ugyanígy megújul a martinkertvárosi bölcsőde, a hejőcsabai bölcsőde, amelyek még nyolcvannégy plusz férőhelyet fognak kapni. A Kiss Ernő utcán az orvosi rendelőnek a korszerűsítése, szigetelése megtörtént, ott is ugyanígy a Kormányhivatalra várunk. A Kazinczyn az orvosi rendelőnél ugyanez a helyzet, illetve a Heim Pál bölcsőde is nyolcvannégy férőhellyel bővülni fog” – sorolta Bazin Levente. 

A közterek helyzetéről elmondta, hogy nagyon jól halad az Avas-tetőnek a felújítása, ehhez hozzákapcsolódik még majd a kilátó is. Itt is közbeszerzési folyamatokra várnak jelenleg. Külön említette a II. János Pál pápa tér nagy sikerét az ott élők és arra járók körében. A megkezdett munkát nagy erővel folytatják – ígérte a képviselő.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!